
Szombatra virradóra, éjfél után a tüntetők utolsó csoportjai is elhagyták a bukaresti Győzelem teret, ahol negyedik napja tiltakoztak a büntető törvénykönyvet és a büntetőjogi perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet ellen.
2017. február 04., 10:332017. február 04., 10:33
2017. február 04., 11:352017. február 04., 11:35
Hivatalos források szerint több mint 90 ezer ember tiltakozott békésen a kormány előtti téren. „Ne szegjétek szárnyukat a gyerekeknek – repülni akarnak”, „Békésen tüntetünk”, „Le a korrupcióval”, „Vonjátok vissza és húzzatok el”, „Éjjel, mint a tolvajok” – csak néhány a tüntetők által megfogalmazott, az Agerpres által idézett üzenetek közül. Este tízkor az egybegyűltek a himnuszt énekelték.
Akár csak az ezt megelőző estéken az emberek, síppal, dobbal, kürttel, molinókkal érkeztek a helyszínre. A tiltakozók között minden korosztály előfordult idős emberektől gyerekekig, utóbbiak közül egyesek feliratokat tartottak a kezükben „Kitartok a jövőmért” szöveggel. A korábbi napokban az emberek kézzel írott feliratokkal vonultak, ám pénteken sok táblán nyomtatott feliratot lehetett látni; „Vonjátok vissza a rendeletet” – ez volt a leggyakoribb szöveg.
Néhányan projektorokat hoztak, amellyel a kormány szomszédságában lévő épületre vetítettek olyan jelszavakat, mint „Románia, ébredj fel!”, vagy „Következő kérdés: mikor vonjátok vissza?”. Akárcsak más napokon, néhányan meleg teát osztogattak a tüntetőknek. A megmozdulás végén többen zsákokba kezdték összegyűjteni a tiltakozók által hátrahagyott szemetet.
A fővároson kívül is több tízezren folytatták a tüntetéseket, amelyek országszerte incidensek nélkül zajlottak. Kolozsváron, Temesváron és Nagyszebenben ismét mintegy 20 ezer ember vonult az utcára. Aradon 2.500 tiliakoztak. Brassóban a tüntetők száma meghaladta a 10 000-et, a tiltakozás. Besztercén, ködben és esőben mintegy 4000 ember vonult az utcára. Marosvásárhelyen 2000-re becsülték a tüntetők számát.
Szatmárnémeti központjában körülbelül 1000 ember gyűlt össze. Zilahon is ezren tiltakoztak, akiknek a csendőrség „Büszkék vagyunk, hogy civilizált és békés állampolgárokat szolgálunk” feliratú szórólapokat osztogatott. Nagybányán 5000-en gyűltek össze a hideg esőben. Déván mintegy ezer ember menetelt a város utcáin. Nagyváradon 3000-re teszik a tüntetésen résztvevők számát. Sepsiszentgyörgyön körülbelül 200 ember vett részt a „Menetelés a demokráciáért” című eseményen. Csíkszeredában 100 személy nyilvánította ki egyet nem értését a kormány által hozott rendelettel.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!