
Ezúttal nem virággal várják a romániai „first ladyt”
A legfőbb ügyészségre idézték be hétfőn 16 órára Carmen Johannist, Klaus Johannis államfő feleségét – adta hírül az Agerpres.
2018. december 10., 10:032018. december 10., 10:03
Carmen Johannisnak egy ingatlan-bérbeadással kapcsolatos feljelentés miatt kell megjelennie az legfőbb ügyészségen.
Az elnök neje egyszer már kapott idézést kihallgatásra ugyanebben az ügyben, november 15-ére, akkor azonban közölte az ügyészekkel, hogy nem tud megjelenni a jelzett időpontban, mert elkíséri a férjét nagy-britanniai látogatására.
A feljelentést eredetileg az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA) nyújtották be, ám az elhárította az illetékességet, így a gyulafehérvári ítélőtáblához, majd a legfőbb ügyészségre került az ügy.
A feljelentés szerint a Johannis család nem fizetett vissza az államnak 320.000 eurót, amelyet egy törvénytelenül megszerzett nagyszebeni ingatlan bérbeadásából kapott.
2015-ben a brassói táblabíróság jogerős ítélettel megsemmisítette egy Klaus Johannis által birtokolt nagyszebeni ingatlan adásvételi szerződését.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!