Hirdetés

Befolyással való visszaélés? Feljelentéssel fenyegeti Oana Țoiu külügyminisztert Victor Ponta volt felesége

befolyás

Konfliktus. Daciana Sârbu feljelentést tesz, miután szerint Oana Țoiu külügyminiszter (képünkön) állítólagos, befolyással való visszaélés gyanúját felvető közbelépése nyomán nem térhetett haza a lánya Dubajból

Fotó: Külügyminisztérium Facebook-oldala

Feljelentéssel fenyegeti Victor Ponta volt szociáldemokrata párti miniszterelnök korábbi felesége, Daciana Sârbu Oana Țoiu külügyminisztert, miután azt állítja: a tárcavezető közbelépése nyomán nem ülhetett fel a lánya egy, a Dubajban rekedt román állampolgárokat Romániába szállító gépre.

Krónika

2026. március 06., 10:012026. március 06., 10:01

A befolyással való visszaélés gyanúját felvető ügyről Ponta és Sârbu számolt be csütörtökön este.

Sârbu és Ponta 17 éves és 11 hónapos lánya, Irina a közel-keleti országban tanul, azonban az Irán elleni amerikai és izraeli hadműveletek nyomán a perzsa állam által a környező arab országok ellen indított támadássorozat miatt számos ország elkezdte kimenekíteni polgárait.

Hirdetés

Sârbu szerint ennek részeként az ottani román konzulátus felhívta a lányát, hogy menjen a konzulátusra, mert ő is tagja lesz egy csoportnak, amelyet hazaszállítanak.

Végül azonban a kiskorú lány mégsem ülhetett fel a gépre –

Daciana Sârbu és victor Ponta szerint azért, mert Oana Țoiu külügyminiszter odatelefonált, és jelezte, hogy „nem festene jól”, ha a Ponta név is szerepelne az utaslistán, ezért leparancsolták a buszról, amely az Ománból induló géphez vitte volna.

Sârbu szerint lánya senki helyét nem foglalta volna el, mivel a gép félig üres volt, és közösségi oldalán leszögezte: feljelentést tesz a külügyminiszter ellen.

A külügyminisztérium ugyanakkor azt állítja: a gépen a helyek 70 százalékát a román állampolgárok számára foglalták le, a többit más európai országok polgárainak, és minden hely foglalt volt.

Țoiu – akit a Szociáldemokrata Párttal jelenleg koalícióban kormányzó, de a szociáldemokratákkal folyamatos konfliktusban álló Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) delegált a kormányba – szintén cáfolta a vádakat.

Ţoiu kijelentette, hogy minden szülő elvárja a román államtól, hogy ne vegye figyelembe gyermekeik szüleinek politikai hovatartozását.

„A román külügyminiszter nem hoz döntést egy gyermek felvételéről vagy kizárásáról a szülők politikai hovatartozása alapján” – mondta Ţoiu egy sajtótájékoztatón.

Korábban a Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy ő is anya, és teljes mértékben megérti, hogy minden szülő számára a gyermeke biztonsága a legfontosabb.

„Ugyanakkor intézményes szerepet is betöltök, amely megköveteli tőlem, hogy tiszteletben tartsam a polgárok bizalmát, különösen válságos időkben és indokolt aggodalmak esetén. Bár teljes mértékben megértek minden szülőt, a konzuli csapatok nem térhetnek el a sürgősség kritériumaitól. Szülőként mindent megteszünk gyermekeinkért. Jelenleg tárgyalok a közel-keleti miniszterekkel a megoldásokról. Több száz román gyermek rekedt otthonától távol, fokozatosan térnek vissza, és folytatjuk diplomáciai erőfeszítéseinket, hogy biztosítsuk a Romániába tartó járatokhoz való hozzáférést. De szülői szerepünkön túl, intézményes szerepünkben nem engedhetünk a nyomásnak, mert nem rangsorolhatjuk a szülők jogos aggodalmait” – hangsúlyozta a miniszter.

A tárcavezető szerint a konzuli csapatoknak nagyon nehéz feladatuk van, de be kell tartaniuk a fontossági kritériumokat, amelyek szerint az iskolai csoportok és magas kockázatú orvosi esetek élveznek elsőbbséget.

„Nem szeretném, ha az ügyeket kezelő és a kritériumokat alkalmazó konzuli csapatok számára már így is nagyon nehéz időszak új politikai vitává fajulna. Jelenleg fontosabb dolgunk is van, és a mostani döntéseinket nem a politika irányítja. A szülők politikai hovatartozása nem része a szükséges adatoknak, és nem lehet prioritási kritérium sem. Nem a miniszter feladata eldönteni, ki kapjon prioritást, és hogy valaki beteg-e vagy sem. A miniszternek azt kell eldöntenie, hogy a politikai hovatartozás nem lehet az evakuálás kritériuma” – írta a miniszter.

Mint ismeretes, Victor Ponta 2012 májusától 2015 novemberéig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, amelyről a bukaretsi Colectiv klubban kitört, több tucatnyi halálos áldozatot követelő tűzvész nyomán kirobbant kormányellenes tüntetéshullám miatt kellett lemondania.

Volt felesége, Daciana Sârbu a PSD volt parlamenti és európai parlamenti képviselője, és a párt egykori befolyásos politikusa, Ilie Sârbu lánya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
2026. szeptember 24., csütörtök

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki

Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki
2026. szeptember 23., szerda

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben

Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit

Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit
2026. szeptember 23., szerda

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő

Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő
Hirdetés
Hirdetés