Hirdetés

Bedőlt a nagykoalíció

Közel négynapos huzavona után eldőlt a demokrata-liberális–szociáldemokrata nagykoalíció sorsa: miután csütörtökön reggel Traian Băsescu államfő aláírta a Dan Nica szociáldemokrata belügyminiszter – egyben miniszterelnök-helyettes – menesztéséről szóló határozatot, a Szociáldemokrata Párt miniszterei benyújtották lemondásukat, kilépve ezzel a koalícióból. Mint arról beszámoltunk, a demokrata-liberális Emil Boc miniszterelnök még hétfőn jelentette be, hogy felmenti Nicát a tisztségéből, mivel az a hétvégén választási csalás gyanújába keverte a PDL-t, amikor arról beszélt: a november 22-i államfőválasztás napjára valakik országszerte már előre kibéreltek valamenynyi autóbuszt, ami a választási turizmus veszélyét vetíti előre.

Balogh Levente

2009. október 02., 09:022009. október 02., 09:02

A Nica elleni másik érv a közbiztonság romlása volt. A kormányfő ezért felszólította a szociáldemokratákat, nevezzenek meg egy másik politikust Nica utódjaként. A PSD viszont ebbe nem volt hajlandó beletörődni, és Mircea Geoană pártelnök kijelentette: ragaszkodnak Nica személyéhez, ha pedig Băsescu államfő aláírja a menesztéséről szóló rendeletet, kilépnek a kormányból. Egyúttal Traian Băsescut tették felelőssé a válságért, mondván: ő áll Nica menesztése mögött.

Maga az államfő azonban megegyezésre szólította a két kormánypártot, és kompromisszumos javaslattal állt elő: állítsanak független vagy ellenzéki politikust a belügyi tárca élére. A PSD azonban hajthatatlan maradt még azt követően is, hogy szerdán este Băsescu a Cotroceni-palotába hívatta Nicát, és megpróbálta meggyőzni arról, mondjon le. Nica erre nem volt hajlandó, így az államfő csütörtökön aláírta a felmentéséről szóló határozatot, ügyvivő miniszterré pedig Vasile Blaga fejlesztési minisztert nevezte ki.

A PSD ennek nyomán kisvártatva bejelentette: betartja ígéretét, és kilép a kormányból. Mircea Geoană ismét Băsescut nevezte meg a válság felelőseként. „Ennek az embernek semmi sem szent, csak a saját politikai érdeke” – mondta Geoană, hozzátéve: Emil Boc miniszterelnök az államfő „hű szolgája”. „Traian Băsescu robbantotta ki ezt a nagyszabású politikai válságot, ő az egyedüli felelős a Romániára váró nehéz időszakért, a munkahelyek elvesztéséért, az elhalasztott külföldi befektetésekért, a gazdasági fellendülés elmaradásáért és az ország egyre rosszabb külföldi hírnevéért” – ostorozta tovább az államfőt a pártelnök. Leszögezte: ez volt az utolsó alkalom, hogy a PSD – amely szerinte még saját imázsának csorbulása árán is a stabilitásra törekedett – másodhegedűsi szerepet vállalt egy kormánykoalícióban.

A menesztett Dan Nica anynyit fűzött hozzá a történtekhez, hogy számított erre a végkifejletre, és leszögezte: a válságért a PDL-t terheli a felelősség. Később a PSD-s miniszterek társaságában a kormánypalotában ő jelentette be a nyilvánosság előtt hivatalosan is, hogy benyújtották a lemondásukat Emil Boc kormányfőnek. „Románia politikai válságba taszítása, amely a gazdasági válsággal együtt súlyos következményekkel jár majd, kizárólag Traian Băsescu, Emil Boc és a PDL felelőssége, akik úgy döntöttek: felhagynak az ország gazdaságának talpra állítását célzó intézkedésekkel a választási küzdelem és Traian Băsescu mindenáron elérendő választási győzelme érdekében” – ismételte meg a PSD indokait Nica.

Kijelentette: nem fogadhatta el, hogy az országnak továbbra is a lopás és a rablás legyen a legfőbb jellemzője. „Megpróbáltam minden eszközzel elejét venni a választási csalásnak, erre a mindannyiuk által ismert választ kaptam” – tette hozzá. A PSD vádjaira Adriean Videanu, a PDL elnökhelyettese reagált, a szociáldemokratákra hárítva a felelősséget, mondván: lehetőségük volt megtartani a belügyi tárcát, ám ők mégis „feláldozták az országot egy emberért”. Bejelentette: a PDL vállalja a kisebbségi kormányzást.

Traian Băsescu egyébként mindeközben Kolozsváron tartózkodott az egyetemi tanévnyitón, és miközben Bukarestben forrongott a koalíció, ő épp hórát lejtett a műegyetemen népviseletbe öltözött fiatal lányokkal, a válságról szóló kérdésekre pedig nem válaszolt. Délután aztán megszakította erdélyi látogatását, és visszautazott Bukarestbe. Este sajtónyilatkozatot tett, amelyben bejelentette: aláírta a PSD-s miniszterek lemondását. Arról is beszélt: az alkotmány értelmében nem volt lehetősége felülbírálni Dan Nica menesztését, ugyanakkor megjegyezte: azzal egyet is értett, mivel Nica a választási csalásról szóló, alaptalan vádjaival, hazugságaival hiteltelenítette a belügyminisztériumot.

Egyben viszszautasította, hogy az állam bármely szerve képes lenne a választási csalásra. A kisebbségi PDL-kormányról úgy vélte: az teljes mértékben alkalmas feladata ellátására. Emil Boc kormányfő választási fogásnak nevezte a PSD kivonulását, és ígéretet tett, hogy a kormány folytatja a reformokat, előteremti a pénzt a nyugdíjemelésre és a közalkalmazotti bérekre, erőfeszítéseket tesz a gazdaság élénkítésére, emellett folytatja az intézmények átalakítását. A válság amúgy a gazdaságban is éreztette hatását: a lej gyengült az euróhoz képest, és a tőzsdeindex is lejtmenetbe fordult.

Össztűz a PDL-re

Szociáldemokrata források szerint a PSD-s miniszterek ülésén, amelyen a lemondásról döntöttek, felmerült egy bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetősége is. Az ügyben még nem született döntés. Az is felmerült, hogy egyeztessenek a liberális párttal a kormány indítványainak elutasításáról, illetve a PDL-s politikusok viszszaéléseit vizsgáló parlamenti bizottságok alakításáról. Crin Antonescu liberális pártelnök később bejelentette, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a „reprezentativitását és legitimitását vesztett” kormány ellen.

Antonescu szerint szakértői kormányra van szükség, amely az új parlamenti választásokig irányítaná az országot. Közben teljes a bizonytalanság annak kapcsán is, hogy a PSD kilépése nyomán mi lesz a sorsa a kormánynak alárendelt megyei intézmények élére a párt által kinevezett igazgatóknak.

Új, karcsúbb kormány jöhet

Emil Boc miniszterelnök csütörtökön este eldöntötte: azonnali hatállyal a PDL-s miniszterekre bízza az ideiglenesen gazdátlanul maradt tárcákat, nem tart igény arra, hogy a PSD-sek kitöltsék 15 napos felmondási idejüket. Bejelentését követően a második Boc-kormány meg is tartotta első ülését. A kormányfő különben az oktatási tárcát veszi át legtöbb 45 napra, Cătălin Predoiu igazságügy-miniszter pedig a külügyért is felel. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter a munkaügyi minisztériumot vezeti ideiglenesen. Adriean Videanu gazdasági miniszter az egészségügyért felel.

Az ideiglenes mezőgazdasági miniszter Radu Berceanu lesz, a kisvállalkozásokért Gabriel Sandu, a környezetvédelemért Elena Udrea, a parlamenti kapcsolatokért pedig Sorana Plăcintă felel. Az új összetételű, kiegészült kormány elvileg 45 napon belül felállhat, ezt szorgalmazta az államfő is. A kabinet megszavazásához szükséges parlamenti többséget renegát, a párt kormányból való kilépése miatt elégedetlen PSD-s, illetve liberális képviselők, valamint az RMDSZ külső támogatásával biztosítanák.

Az ideiglenest felváltó új kormány karcsúbb lehet: megszüntetnék az ifjúsági és sport-, a környezetvédelmi, a kisvállalkozásokért felelős, valamint a parlamenti kapcsolatokat felügyelő minisztériumot, és felszámolnák a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is. Az RMDSZ-nek egy tárca- vagy több államtitkári, illetve kormányügynökség-vezetői tisztséget ajánlanának fel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés