
A Központi Választási iroda (BEC) fenntartja azon álláspontját, miszerint törvényesen, külügyminiszteri rendelettel növelhető a külföldi szavazókörök száma az államfőválasztás második fordulója előtt.
2014. november 12., 17:272014. november 12., 17:27
A BEC ezt egy kedd esti közleményben hozta nyilvánosságra. Az állásfoglalásról Teodor Meleşcanu hétfőn kinevezett külügyminisztert is tájékoztatták.
Mint arról beszámoltunk, a BEC és a külügy között vita robbant ki, mivel Titus Corlăţean hétfőn lemondott külügyminiszter ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, miszerint a törvények nem teszik lehetővé új szavazókörök létrehozását külföldön. A miniszter arra hivatkozott, hogy a BEC első forduló utáni első közleményében még nem említette ezt a lehetőséget, csak a másodikban, ő azonban csak az első kommünikét tekinti jogi hatállyal bíró dokumentumnak.
Corlăţean az ellentét miatt távozott hivatalából, arra hivatkozva, hogy nem hajlandó felvállalni, hogy az általa vezetett intézmény „törvénytelenséget\" kövessen el, amely nyomán Klaus Johannisnak ürügyet adnának a választás eredményének megóvására.
Hasonló álláspontot képviselt az utódjául kinevezett Meleşcanu is. Az új miniszter is úgy vélte, az új szavazókörök létesítésére nincs törvényes alap. Később azonban már azt mondta: a kérdés eldöntése a BEC feladata.
Mint ismeretes, a november 2-i első fordulóban botrányt tört ki amiatt, hogy a külképviseleteken nem volt elegendő számú személyzet és szavazófülke, ezért sokan annak ellenére sem tudtak leszavazni, hogy órákig álltak sorba a külképviseletek előtt.
Az emiatti felháborodás a külföldön élő románok körében és az országban is kormányellenes tüntetésekbe torkollt, miután fölmerült a gyanú, hogy szándékosan akadályozták a jobboldallal szimpatizáló külföldi románokat a választójoguk gyakorlásában.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!