
2011. november 04., 09:582011. november 04., 09:58
Ezért felszólította őket, nevezzék meg a forrásokat, amelyekből kifizethető a bérhátralék. „Talán holnap vagy holnapután már azt is bírósági ítélettel döntik el, ki Románia elnöke” – ironizált az államfő, aki egyúttal a hatalmi ágak közötti egyensúly megtartásának szükségességére is felhívta a figyelmet, mondván, az igazságszolgáltatásnak bizonyos kérdésekben önkontrollt is kell gyakorolnia.
Băsescu emlékeztetett, hogy az alkotmánybíróság jóváhagyta a közalkalmazotti bérek csökkentésére vonatkozó kormányintézkedéseket, a bíróságok azonban azon jogszabályok ellen döntöttek, amelyek révén Románia megpróbálta minél kisebb károkkal átvészelni a gazdasági válságot. Băsescu felrótta, hogy az ilyen ügyekben a bírák mindig gyorsan döntöttek, miközben más perek évekig húzódnak. Az államfő közölte, az ilyen értelmű ítéletek nyomán az államnak kilencmilliárd lejt kellene kifizetnie.
„Honnan teremtsen elő a kormány kilencmilliárd lejt, hogy eleget tegyen a bírósági ítéleteknek? Jelöljék meg az anyagi forrásokat is! A bírói ítéletek törvényerejűek, aki pedig a költségvetést érintő törvényt kezdeményez, annak a forrásokat is meg kell jelölnie” – szögezte le az elnök. Hozzátette: ha érvényt szereznének az ítéleteknek, Románia rendkívül nehéz helyzetbe kerülne. Azt is felrótta a bíráknak, hogy leváltott rendőrségi vezetőket is visszahelyeztek hivatalukba, példaként a giurgiui rendőrfőkapitány esetét hozta fel. „Meg kell érteniük, hogy nem vehetik át a végtelenségig a kormány szerepét” – dorgálta a bírákat az államfő, megjegyezve, hogy az érintett rendőrségi vezető munkájában a belügyi tárca ellenőrző testülete rendellenességekre bukkant, ezért váltották le. „Nem tölthetik be a kormány, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás szerepét egyszerre!” – jelentette ki.
Az elnök az igazságszolgáltatás lassúságát is bírálta, mondván, megtörténhet, hogy Románia teljesíti az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem terén megfogalmazott uniós követelményeket, de a bíróságok továbbra sem működnek hatékonyan. Közölte, az igazságszolgáltatás megkapja az új polgári és a büntető törvénykönyv alkalmazásához szükséges forrásokat, ez azonban nem oldja meg a rendszer problémáit, amelyek abban állnak, hogy a perek hosszan elhúzódnak, ami csökkenti a rendszer hatékonyságát.
ăsescu azt is közölte, hogy az Európai Bizottság szerdán küldött levelet Bukarestnek, amelyben közlik, nem finanszírozzák a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszának építését, mert a kivitelezőről a bíróság döntött. A pályázat eredményét ugyanis az egyik vesztes megóvta, a bíróság pedig neki adott igazat. A szóban forgó autópályarész a Temesvár–Lugos szakasz egyik eleme, amelynek megépítését egy olasz konzorcium nyerte el, ám a vesztes Tehnologia Radion megóvta az eredményt, a bíróság pedig igazat adott neki. Az ellenzék az államfőt támadta a bírálatok miatt: Olguţa Vasilescu, a Szociáldemokrata Párt szóvivője szerint Băsescu felelőtlen, és törvények figyelmen kívül hagyására buzdítja a bírákat, hogy azok a törvények helyett az ő igényei szerint ítélkezzenek.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.