Hirdetés

Băsescu megszidta a „bőkezű” bírákat

Kemény bírálatokat fogalmazott meg a romániai igazságszolgáltatással szemben csütörtökön Traian Băsescu államfő. Az elnök a romániai az igazságügyi rendszer reformja és a korrupcióellenes küzdelem helyzetét vizsgáló bizottság ülésén többek között azt vetette a bírák szemére, hogy azon közalkalmazottak számára kedvező ítéleteket hoztak, akik pert indítottak az állam ellen bérük 25 százalékos csökkentése miatt.

Balogh Levente

2011. november 04., 09:582011. november 04., 09:58

Ezért felszólította őket, nevezzék meg a forrásokat, amelyekből kifizethető a bérhátralék. „Talán holnap vagy holnapután már azt is bírósági ítélettel döntik el, ki Románia elnöke” – ironizált az államfő, aki egyúttal a hatalmi ágak közötti egyensúly megtartásának szükségességére is felhívta a figyelmet, mondván, az igazságszolgáltatásnak bizonyos kérdésekben önkontrollt is kell gyakorolnia.

Băsescu emlékeztetett, hogy az alkotmánybíróság jóváhagyta a közalkalmazotti bérek csökkentésére vonatkozó kormányintézkedéseket, a bíróságok azonban azon jogszabályok ellen döntöttek, amelyek révén Románia megpróbálta minél kisebb károkkal átvészelni a gazdasági válságot. Băsescu felrótta, hogy az ilyen ügyekben a bírák mindig gyorsan döntöttek, miközben más perek évekig húzódnak. Az államfő közölte, az ilyen értelmű ítéletek nyomán az államnak kilencmilliárd lejt kellene kifizetnie.

„Honnan teremtsen elő a kormány kilencmilliárd lejt, hogy eleget tegyen a bírósági ítéleteknek? Jelöljék meg az anyagi forrásokat is! A bírói ítéletek törvényerejűek, aki pedig a költségvetést érintő törvényt kezdeményez, annak a forrásokat is meg kell jelölnie” – szögezte le az elnök. Hozzátette: ha érvényt szereznének az ítéleteknek, Románia rendkívül nehéz helyzetbe kerülne. Azt is felrótta a bíráknak, hogy leváltott rendőrségi vezetőket is visszahelyeztek hivatalukba, példaként a giurgiui rendőrfőkapitány esetét hozta fel. „Meg kell érteniük, hogy nem vehetik át a végtelenségig a kormány szerepét” – dorgálta a bírákat az államfő, megjegyezve, hogy az érintett rendőrségi vezető munkájában a belügyi tárca ellenőrző testülete rendellenességekre bukkant, ezért váltották le.  „Nem tölthetik be a kormány, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás szerepét egyszerre!” – jelentette ki.

Az elnök az igazságszolgáltatás lassúságát is bírálta, mondván, megtörténhet, hogy Románia teljesíti az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem terén megfogalmazott uniós követelményeket, de a bíróságok továbbra sem működnek hatékonyan. Közölte, az igazságszolgáltatás megkapja az új polgári és a büntető törvénykönyv alkalmazásához szükséges forrásokat, ez azonban nem oldja meg a rendszer problémáit, amelyek abban állnak, hogy a perek hosszan elhúzódnak, ami csökkenti a rendszer hatékonyságát.

ăsescu azt is közölte, hogy az Európai Bizottság szerdán küldött levelet Bukarestnek, amelyben közlik, nem finanszírozzák a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszának építését, mert a kivitelezőről a bíróság döntött. A pályázat eredményét ugyanis az egyik vesztes megóvta, a bíróság pedig neki adott igazat. A szóban forgó autópályarész a Temesvár–Lugos szakasz egyik eleme, amelynek megépítését egy olasz konzorcium nyerte el, ám a vesztes Tehnologia Radion megóvta az eredményt, a bíróság pedig igazat adott neki. Az ellenzék az államfőt támadta a bírálatok miatt: Olguţa Vasilescu, a Szociáldemokrata Párt szóvivője szerint Băsescu felelőtlen, és törvények figyelmen kívül hagyására buzdítja a bírákat, hogy azok a törvények helyett az ő igényei szerint ítélkezzenek.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés