
Emil Boc volt kormányfő, Kolozsvár polgármestere vasárnap egy Traian Băsescu részvételével tartott kincses városi nyilvános fórumon bejelentette az államfőhöz hű értelmiségiek és politikusok által létrejött Népi Mozgalom Alapítványhoz való csatlakozását.
2014. február 09., 18:312014. február 09., 18:31
A Demokrata-Liberális Párt (PDL) volt elnöke ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy fontolgatja-e belépését a nemrég bejegyzett Népi Mozgalom Pártba (PMP) is. Ez esetben Boc elveszítheti a polgármesteri tisztséget, a PDL ugyanis a hatályos jogszabályok alapján kezdeményezhetné mandátuma megszűnését.
Boc egyúttal ismét leszögezte, nem kíván indulni az idei államfőválasztáson, ám mindent elkövet annak érdekében, hogy a román jobboldali alakulatok közös jelöltet indítsanak. Bár a PDL-t 2005 és 2012 között irányító Boc jelenleg nem tölt be jelentős tisztséget az alakulaton belül, lépése presztízsveszteséget jelent az ellenzéki párt számára, ahonnan nemrég Elena Udrea irányításával több mint tíz parlamenti képviselő igazolt át a Băsescuval szimpatizáló PMP-be.
Vasile Blaga, a PDL elnöke vasárnap meglehetősen ingerülten reagált elődje alapítványi opciójára, hozzátéve: Boc döntése terítékre kerül a párt vezetőségében. Blaga évekkel ezelőtt még az államfő jobbkezének számított, Băsescu azonban szakított vele, miután tavaly őt választották újra a PDL élére, és nem Udreát.
Különben a demokrata-liberálisok szombati, a balliberális kormány ellen rendezett bukaresti tüntetésén Blaga burkoltan bírálta Băsescut amiatt, hogy 2012-ben paktumot kötött az USL vezetőivel. Ennek ellenére vasárnap az államfő felhívta a PMP vezetőinek figyelmét, hogy hatalmas hibát követnének el, ha válaszolnának a PDL részéről érkező támadásokra.
A jövőben egyébként további elvándorlás várható a demokraták háza tájáról, hétvégi kolozsvári látogatása során ugyanis Băsescu a PDL számos vezető politikusával, önkormányzati tisztségviselőjével folytatott háttérbeszélgetést.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!