2011. november 15., 14:292011. november 15., 14:29
A román közszolgálati televízió egyik hétfő esti műsorának vendégeként Traian Băsescu kérdésre válaszolva azt mondta: nem számított arra, hogy Kolozsváron, ahol a kormányzó Demokrata Liberális Pártnak (PDL) erős pozíciói vannak, korrupciós ügyek bukkannak fel.
„Már hat hónapja léteznek információk arról, hogy ott valami nincs rendben” – fogalmazott az elnök.
Hozzátette: nem csak Kolozsvárról, hanem más megyékből is érkeznek ilyen információk, ezekről pedig az államfő tájékoztatást kap, annál is inkább, hogy a hírszerző szolgálatok egyik fő tevékenységi területe az adatszerzés a korrupcióról.
Băsescu szerint ezekről az információkról „minden bizonnyal” tudomása volt Emil Boc miniszterelnöknek is, és a kormányfő megítélésén is ront az Apostu-ügy. Hangsúlyozta azonban, hogy Boc nem tehető felelőssé a kolozsvári polgármester tetteiért. „Ha Emil Boc nap mint nap együtt lett volna Apostuval, vélhetően tudnia kellett volna róla. De Apostu ott van, a kormányfő meg itt (Bukarestben – szerk. megj). Apostu a legkisebb gondja a miniszterelnöknek ahhoz képest, ami a vállát nyomta” – fogalmazott Băsescu.
Mint arról tájékoztattunk, Sorin Apostu kolozsvári polgármestert péntek hajnalban helyezték előzetes letartóztatásba összesen 94 ezer euró értékű csúszópénz elfogadása miatt. Radu Bicát néhány nappal korábban tartóztatták le hasonló gyanúval, az ő esetében 25 ezer euróról van szó.
Az államfő azt is elmondta: nem csak a PDL-hez, hanem más pártokhoz tartozó helyi tisztségviselők is ott vannak a bűnüldöző szervek célkeresztjében. „Főként a helyi közigazgatásról van szó, ahol sokak úgy képzelik, hogy az önkormányzati szerződésekből nekik is jár a részük” – tette hozzá.
Az államfő kijelentései kapcsán Emil Boc miniszterelnök kedden elmondta: a kormányfő vagy más tisztségviselő soha nem ismer konkrét részleteket például arról, hogy kinek a nevére állítanak ki lehallgatási engedélyt.
„Csak általánosságokról tudunk, arról, hogy egyik vagy másik régióban milyen az általános bűnözési mutató, személyekről szóló teljes információkat nem kapunk” – fejtette ki Boc.
Az igazságszolgáltatás teszi a dolgát, és bárkit megillet az ártatlanság vélelme, ezt jelenti a jogállam működése – fűzte hozzá a miniszterelnök.
„Egyelőre” nincsenek arra utaló jelek, hogy „az RMDSZ-esek” tekintetében felmerülhet a korrupció gyanúja – válaszolta az ezzel kapcsolatos kérdésre Traian Băsescu a közszolgálati televízióban hétfő este.
A műsorvezető annak kapcsán tette fel a kérdést, hogy az államfő azt mondta: nem hiszi, hogy a PDL felbontja az RMDSZ-szel kötött szövetséget. Băsescu szerint az RMDSZ egyike azoknak az erőknek, amelyek parlamenti többséghez segítik a PDL-t.
Hangsúlyozta: ha a demokrata liberálisok nem változtatnak magatartásukon a korrupció tekintetében, a szavazatoknak még a 25 százalékát sem kapják a 2012-es választásokon.
a PDL Kolozs megyei önkormányzati képviselőivel a területi szervezetet sújtó korrupciós ügyekről. A megbeszéléseket követően a nagyobbik kormánypárt elnöke közölte: a városi „PDL-közigazgatás ellenőrzés alatt áll”, továbbá Boc megdicsérte elődje elöljárói „kvalitásait”, mondván: Apostu „jelentősen hozzájárult” Kolozsvár modernizálásához. „Bárki észlelheti a Funar-féle, illetve az Apostu fémjelezte városvezetés közötti különbséget. A polgármester ügyének jogi vetülete más kérdés, őt is megilleti az ártatlanság vélelme, várjuk meg a bíróság ítéletét” – hangoztatta a kincses város volt polgármestere. Boc egyébként különmegbeszélést folytatott Radu Moisin PDL-s alpolgármesterrel, ami arra utal, hogy az alakulat őt szemelte ki ideiglenes polgármesternek.
Eközben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) illetékesei többek közt a Rosal Grup köztisztasági vállalat igazgatóját, Sergiu Hossut és Ana Maria Vancia könyvelőt is kihallgatták. Gabriel Găman, a vállalat ügyvédje a helyi sajtónak nyilatkozva közölte, a köztisztasági vállalat vezetőjét azért vonták kérdőre, mert a polgármesternél végzett házkutatás során több üzemanyagkártyát is találtak, melyeket a Rosal állított ki. Az ügyvéd elmondta, az Apostu lakásán talált, gázolajvásárlásra használható kártyákat a Rosal az önkormányzatnak, a tűzoltóságnak és a rendőrségnek szánta, hogy azok terepen ellenőrizni tudják a köztisztasági vállalat munkáját. Găman elmondta, nem tud arról, hogy az üzemanyagkártyák hogyan kerülhettek a polgármesterhez. n gyergyai Csaba
| Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének állandó tanácsa várhatóan csütörtökön dönt arról, kit talál alkalmasnak arra, hogy ideiglenesen betöltse a polgármesteri tisztséget Kolozsváron – tájékoztatta a Krónikát Máté András, a megyei szervezet elnöke. A képviselő cáfolta a helyi román sajtóban megjelenteket, miszerint az RMDSZ a demokrata-liberálisok jelöltjét fogja támogatni. „Úgy tudom, hogy az előzetes letartóztatásról szóló döntés elleni óvást várhatóan ma bírálja el a legfelsőbb bíróság, így erről még korai lenne beszélni. Információim szerint a PDL megyei szervezete is holnap vitatja meg az ügyet” – nyilatkozta lapunknak Máté. |
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.