Az államfővel politikai konfliktusban álló, kormányzó szociálliberális szövetség (USL) társelnöke, Crin Antonescu liberális pártelnök pénteken közölte, Băsescunak nincs jogalapja arra, hogy feltételekhez kösse a miniszter kinevezését. Antonescu egyúttal ultimátumot adott Băsescunak: ha nem írja alá Haşotti miniszteri kinevezését hétfőn 19 óráig (erre az időpontra tűzték ki a beiktatási szertartást), akkor a liberálisok az elnök felfüggesztését kezdeményezik a parlamentben.
Puiu Haşotti azonban már csütörtökön írásos nyilatkozatot tett közzé arról, hogy az önéletrajzában feltüntetett publikációk saját szellemi termékei, csak nyilatkozatát nem az elnöknek, hanem a kormányfőnek küldte.
Pénteken Victor Ponta miniszterelnök megtagadta ugyan az irat továbbítását az elnöki hivatalba, de az elnöki szóvivő közölte: az államfő számára az is megfelel, hogy a miniszterjelölt egy másik állami intézménynél regisztráltatta nyilatkozatát, így nincs akadálya beiktatásának.
Az új miniszter beiktatása része a kormányzó szociálliberális szövetség és a jobboldali államfő közötti, egyre inkább elmérgesedő vitának. Politikai elemzők szerint Băsescu elnök látszólagos meghátrálása nem feltétlenül jelenti azt, hogy megijedt a felfüggesztés lehetőségétől. Különleges kérésének ugyanis vélhetően nem az volt a célja, hogy ne kerüljön a román kormányba egy újabb, plágiummal gyanúsítható miniszter. Az elemzők úgy vélik: sokkal valószínűbb az, hogy az államfő Victor Ponta hétfőn kirobbant, de időközben más események miatt háttérbe szorult plágiumügyére akarta ismét ráirányítani a közvélemény figyelmét. Erre utal az is, hogy Băsescu a miniszterelnököt szólította fel, továbbítsa neki Haşotti plágium-tagadó nyilatkozatát, holott a jelölt közvetlenül az elnöki hivatalhoz is leadhatta volna a dokumentumot.
Victor Ponta miniszterelnök az ellene felhozott plágiumvádat Băsescu elnök lejárató kampányának tartja. A kormányfő szerint az államfő egyik tanácsadója győzte meg az ügyről elsőként cikket író Nature című brit folyóiratot arról, hogy doktori disszertációjának fele másolat. A miniszterelnök tagadja a plágiumvádat, nem hajlandó lemondani és úgy véli, így próbál Traian Băsescu bosszút állni rajta, amiért az elnök helyett ő fogja Romániát képviselni az Európai Tanács júniusi ülésén. Az ország külképviselete egyike azoknak a hatásköröknek, amelyeket Victor Ponta megpróbál „visszavenni” az elnöktől.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.