Hirdetés

Az idegenforgalmi miniszter pénzügyeit firtatja a feddhetetlenségi ügynökség

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az ANI is vizsgálódik Elena Udrea turisztikai miniszter ügyében, mivel fölmerült a gyanú, hogy személyes pénzügyeit is befolyásolták a tárca és az egyik bank közötti ügyletek.

Balogh Levente

2009. augusztus 13., 09:092009. augusztus 13., 09:09

Miután parlamenti vizsgálóbizottság alakult Elena Udrea idegenforgalmi miniszter feltételezett sikkasztási ügyében, a tárcavezető ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálatot indított, mivel fölmerült a gyanú, hogy összeférhetetlenség áll fenn a tárcavezető személyes pénzügyei és egy, a minisztérium és a Román Fejlesztési Bank (BRD) között futó reklámszerződés között.

Alexandru Macovei, az ANI elnöke tegnap közölte, az általa irányított intézmény működési szabályzata tiltja, hogy olyan ügyekről nyilatkozzon, amelyekben éppen vizsgálat zajlik, így közvetve elismerte, hogy vizsgálják Udrea pénzügyeit.

Az ügyről Alecu Racoviceanu, a bukaresti Gardianul című napilap lapigazgatója beszélt az Udrea-bizottság keddi meghallgatásán. Mint elmondta, a lap oknyomozó riporterei kiderítették, hogy Udrea 2009 januárjában egy hárommillió lejes banki hitel átütemezését kérte a BRD-től, anélkül, hogy ezt idejében jelezte volna vagyonnyilatkozatában. Így a 2009 januárjában nyilvánosságra hozott nyilatkozatban még csak annyi szerepel, hogy Udrea és családja hárommillió lejes bankhitelt törleszt, míg az ugyanazon év júniusában közzétett nyilatkozatban már az áll, hogy a hitel futamideje 2010-ben lejár.

Összeférhetetlenség gyanúja merül fel annak kapcsán is, hogy Amalia Năstase, a BRD szolgáltatásait ajánló és a turisztikai tárca által megrendelt Romania, Land of Choice című, külföldi televíziós csatornákon futó reklámszpotokban egyaránt szereplő egykori kiváló teniszező, Ilie Năstase feleségének cége nyerte el a minisztérium egyik párizsi, az országot népszerűsítő rendezvényének szervezési jogát. A lap szerint a cég még jóval az esemény előtt kiállította a számlát a minisztériumnak.

Az is gyanús, hogy ugyanez a cég megnyert egy másik, a szintén sikkasztási ügyek miatt lemondani kényszerült Monica Iacob Ridzi vezette ifjúsági tárca által kiírt pályázatot is. Racoviceanu szerint kérdéseket vet fel, hogy a turisztikai tárca reklámfilmjében szereplő egykori sportoló felesége már jóval az esemény előtt tudta, milyen rendezvényt is akar szerveztetni Udrea. Racoviceanu állítása szerint eredetileg a Romania, Land of Choice szlogennel futó reklámfilmekben is szerepelnie kellett volna a BRD logójának, ám a bank később a tárca és a pénzintézet közötti összefonódásokat firtató újságcikkek hatására elállt szándékától.

Egy másik lap az Udrea vezette tárca 2009-es közbeszerzéseinek ügyében vizsgálódott. A Cotidianul című napilap olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyekben szerepel egy gyanús, a hivatalos megjelölés szerint golyóstollak és öngyújtók ellenértékéül szolgáló, 120 ezer eurós tétel is. A lap szerint a tárca beszerzési tervei három hónap alatt jelentősen módosultak: egyes beszerzésekről lemondtak, mások esetében csökkentették a költségvetést, és a felszabadult összegeket más tételekhez irányították, majd az év közepén hirtelen újabb tételek tűntek fel, amelyek a tárca tevékenységének népszerűsítéséről szóltak, és amelyek értelemszerűen nem szerepeltek az év eleji tervekben.

A beszerzések többségében közös vonás, hogy a tárca pályáztatás nélkül vásárolt különböző termékeket. A tárca a jelek szerint odafigyelt a sajtó reakcióira: a Függönyök és drapériák rovatban, amelyre eredetileg hétezer eurót szántak, a sajtóban megjelent bírálatok hatására ezer euróra csökkent a beszerzésre szánt összeg. Gyanúsan nagy összegek szerepelnek ugyanakkor reklámanyagok – golyóstollak, öngyújtók, esernyők, egéralátétek – bevásárlására, ez 121 500 eurós tételt jelent. 486 ezer eurót szántak reklámfilmekre, 500 ezer eurót közlekedési táblákra, 300 ezer eurót jogi tanácsadásra, 1,6 millió eurót irodák és raktárhelyiségek bérlésére, 150 ezer eurót repülőutakra, 40 ezer eurót reprezentációs költségekre, míg a minisztérium nyomtatóinak festékpatronjaira a hivatalos elszámolás szerint 60 ezer eurót költöttek. Ludovic Orban, az Udrea-bizottság liberális elnöke tegnap bejelentette: jövő csütörtökre beidézték a minisztert bizottsági meghallgatásra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés