Hirdetés

Az ellenzék létrehozta a Szociálliberális Szövetséget

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Szociálliberális Szövetség (USL) néven megalakult Bukarestben az a politikai szövetség, amelyet az ellenzéki román szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotnak.

Rostás Szabolcs

2011. február 07., 09:242011. február 07., 09:24

A hétvégén a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) egyaránt teljesítette a megalakuláshoz szükséges formai követelményeket, így mindhárom politikai erő vezető testülete hozzájárult a szövetség megalapításához, majd szombaton alá is írták az USL létrejöttét szentesítő politikai egyezményt. E szerint a három párt együttműködési megállapodása 2020-ig lesz érvényes.

A szövetség megkötésének előzményéhez tartozik, hogy a PNL és a PC már január elején Jobbközép Szövetség (ACD) néven új politikai tömörülést hozott létre, amely most a szociáldemokratákkal szövetkezve alapította meg az USL-t. A nagy ellenzéki szövetséget még a bíróságon is be kell jegyeztetni, ez várhatóan a következő hetekben történik meg, hiszen az ACD is pénteken, vagyis négy héttel a politikai egyezmény megkötése után nyerte el a bíróságon hivatalos státusát.

A szövetség fő célkitűzése a jövő évben rendezendő helyhatósági és parlamenti választások megnyerése, és a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) hatalomból való leváltása, adott esetben ugyanakkor nem zárják ki azt sem, hogy ismét megkíséreljék felfüggeszteni tisztségéből Traian Băsescu államfőt. Az USL a 2014-ben esedékes romániai államelnök-választást is meg akarja nyerni. Crin Antonescu liberális és Victor Ponta szociáldemokrata pártelnökök – akik egyben az USL társelnökei – bizakodóak, szerintük a pártjaik közös fellépése biztosítékot jelent a következő választások megnyerésére. Antonescu elmondta: saját felméréseik szerint jelenleg a romániai választók 68 százaléka a Szociálliberális Szövetségre voksolna, ami azt bizonyítja, hogy az RMDSZ, a független honatyák, valamint a nemzeti kisebbségek képviselőinek támogatásával kormányzó PDL támogatottsága jelentős mértékben megcsappant a kormány tavalyi kemény megszorító intézkedései miatt.

A Szociálliberális Szövetség közös jelölteket állít a helyhatósági, a parlamenti és az államelnök-választáson egyaránt, a szövetséget alkotó pártok megyei szervezeteinek pedig egy hónapon belül helyi szinten is megállapodásra kell jutniuk, és közösen kell fellépniük az önkormányzatokban. Különben a liberális párton belül jelentős ellenállás érhető tetten a baloldallal való lepaktálás miatt, ami például Ludovic Orban, az alakulat volt alelnöke szerint, nem lesz hosszú életű, viszont az Emil Boc kormányfő vezette jobbközép demokratákhoz közelíti majd a jobboldali román szavazókat. Boc egyébként a hét végén ama reményének adott hangot, hogy a jelenlegi, az RMDSZ-szel közösen alkotott koalíció 2012-ben megszerzi a választópolgárok legkevesebb felének támogatását, és folytathatja a kormányzást – ennek érdekében a két kormánypárt hamarosan megállapodásban rögzíti az együttműködés folytatásának feltételeit. Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfő-helyettes az USL megalakulása kapcsán kételyeinek adott hangot arra vonatkozóan, hogy ez a szövetség képes lesz összefogni az ellenzéki alakulatokat, tekintve, hogy a PSD és a PNL politikai programja markánsan eltér egymástól.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés