2009. október 28., 11:312009. október 28., 11:31
Băsescu ezt a romániai elnökválasztási kampány keretében értelmiségiekkel szervezett találkozón jelentette ki. Az államfő leszögezte, hogy nem kíván olyan demagóg álláspontokat felkarolni, amelyek a Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat által tervezett bányaberuházás kapcsán kialakultak.
\"Nem akarom azt mondani, hogy nem lehet aranyat kitermelni, mert a románok 80 százaléka ellenzi a tervet, de azoknak a csapdájába se akarok belesétálni, akik azt vallják, hogy gazdasági válság idején felszínre kell hozni az ott rejlő ezüstöt és aranyat\" - magyarázta. Hozzátette: az ő szemszögéből az lenne a legjobb, ha \"a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna\".
Băsescu Finnországot említette, ahol az idén aranykitermelésbe kezdett egy kanadai cég, amely környezetkímélő ciántechnológiát használ. Emlékeztette hallgatóságát arra, hogy többször is ellátogatott a közép-erdélyi településre, és személyesen győződött meg az ottani ökológiai katasztrófáról, amit a korábbi rézkitermelés okozott. Ugyanakkor látta a római kori, 800 kilométer hosszú bányajáratokat, amelyek azonban soha nem lesznek látogathatók.
\"Engem is megrémített, az ottani helyzet, amiért a román állam a felelős\" - mondta Băsescu, majd hozzátette, hogy az esetleges újabb kitermelésnek - amennyiben ezt a szakértők lehetségesnek tartják - egyrészt óvnia kell a műemlékeket, másrészt fel kell számolnia a jelenlegi környezetszennyezést. Ez utóbbi hatalmas összegbe kerül, és a román állam nem rendelkezik ennyi pénzzel - tette hozzá. - Ezeknek az ellentmondásos véleményeknek az alapján nem tudok román államfőként állás foglalni, amíg nem látom a tanulmányt - szögezte le.
Az RMGC 12 éve próbálja megszerezni a bányaberuházáshoz szükséges engedélyeket. 2007-ben a román környezetvédelmi minisztérium felfüggesztette a környezeti hatástanulmány engedélyeztetési folyamatát. A vállalat azonban nem adta fel a küzdelmet, jelenleg is erőteljes reklámkampányt folytat a román médiában a beruházás szükségességéről. A vállalat szerint a Verespatak környékén lévő hegyek 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejtenek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).