
Erdélybe vezetett első, pártelnökként megtett utazása Molnár Gyulának, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frissen megválasztott elnökének. Ezt maga a politikus közölte kedden Facebook-oldalán.
2016. július 06., 14:072016. július 06., 14:07
2016. július 06., 15:572016. július 06., 15:57
Beszámolója szerint többek között Markó Béla szenátorral, az RMDSZ korábbi elnökével, Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Péter Ferenccel, a Maros Megyei Tanács elnökével, László Attila szenátorral és Horea Soporannal, a szociáldemokraták marosvásárhelyi elnökével találkozott.
„Arról biztosítottam őket, hogy az MSZP támogatja a határon túli magyarság törekvéseit. Elmondtam nekik, hogy új, a nemzeti határokon is túlnyúló baloldali politikára van szükség Magyarországon. Ha a szociáldemokraták nyerik az őszi romániai választást, az MSZP a baloldali pártcsalád tagjaként is segíteni fogja a határon túli magyarokat, hiszen felelősséggel tartozunk egymás iránt – egy nemzethez tartozunk. Mi Magyarországot és Romániát is Európa részeként szeretnénk megőrizni\" – fogalmazott Molnár Gyula.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elmondta: a találkozóra vasárnap került sor, Molnár Gyula kezdeményezésére, és protokolláris jellegű bemutatkozó látogatásnak tekinthető. „A találkozó során az idei kihívásokról tájékoztattam Molnár Gyulát: a parlamenti választásokról, a régióátszervezésről, a magyar–magyar versenyről, illetve arról, hogy mi várható a parlamenti választások után” – mondta el Kovács Péter.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, Molnár Gyula az MSZP nemzetpolitikai álláspontját is ismertette. Eszerint a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) belül az alapvető kérdésekben nincsenek politikai nézetkülönbségek, nincs vita – ilyen a kettős állampolgárság ügye –, csupán árnyalatnyi véleménykülönbségekről lehet beszélni.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!