
Műszakilag működőképessé vált az Olt megyei Deveseluban létesített támaszpontra telepített amerikai rakétavédelmi rendszer – jelentette be pénteken Lazăr Comănescu külügyminiszter az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének, valamint az amerikai haditengerészet és a NATO több katonai vezetőjének jelenlétében.
2015. december 18., 18:242015. december 18., 18:24
„A rakétapajzs kizárólag önvédelmi célokat szolgál, és nem irányul Oroszország ellen\" – idézte az MTI a román és amerikai illetékeseknek a bukaresti külügyminisztériumban rendezett eseményen elhangzott egybehangzó megállapítását. Hans Klemm amerikai nagykövet szerint az Aegis Ashore rakétaelfogó a földrészen kívüli fenyegetések ellen védi Európát, és nem is alkalmas arra, hogy Oroszországot fenyegesse.
Miután megérkezett Deveselura a rakétaelfogó rendszer valamennyi lényeges összetevője – a nagy kapacitású radartól az SM-3-as rakétákig –, megkezdődik a rakétapajzs tesztelése, amely várhatóan 2016-ban éri el teljes műveleti képességeit. Comănescu szerint a deveselui támaszpontra telepített elfogórakétákat még a jövő évi varsói csúcstalálkozó előtt integrálják a NATO rakétaelhárítási rendszerébe.
Mihnea Motoc védelmi miniszter megállapította, hogy a Deveselura telepített rakétapajzs a román-amerikai stratégiai partnerség legfontosabb kétoldalú projektje. Elmondta: Deveselu a legkorszerűbb romániai támaszponttá vált, amelynek kialakítására Bukarest több mint 11 millió dollárt fordított. A 175 hektáros deveselui bázis felszerelését – amely különböző források szerint több száz millió dollárba kerülhetett – az Egyesült Államok Kongresszusa finanszírozta, a román félnek a támaszpont infrastruktúráját kellett előkészítenie.
Az európai rakétavédelmi rendszer első szakaszát 2012-ben nyilvánította harcképesnek a NATO: ez egy Törökországban működő csúcstechnológiás radarrendszert és az SM-3-as elfogókkal felszerelt, a Földközi-tengeren állomásozó amerikai fregattokat foglalja magában. A második szakaszban Romániában, a harmadikban (2018-ig) Lengyelországban állítanak hadrendbe – immár szárazföldön – SM-3-as elfogórakétákat.
Bogdan Aurescu volt külügyminiszter, aki kulcsszerepet játszott a román-amerikai rakétavédelmi megállapodás előkészítésében, korábban azt állította: nem igaz, hogy a romániai rakétapajzs csökkenti az orosz nukleáris arzenál elrettentő képességét. „Nem lehet azt állítani, hogy 24 romániai elfogórakéta és a 2018-ig Lengyelországba telepítendő 24 másik ilyen fegyver befolyásolhatja Oroszország csapásmérő képességét, amely az elfogók kijátszását szolgáló technikákkal felszerelt interkontinentális rakéták százaival rendelkezik\" – hangoztatta Aurescu egy televíziós nyilatkozatában.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!