
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) meg kívánja akadályozni a területi autonómia megvalósulását Románia területén – jelentette ki hétfőn George Maior, a SRI igazgatója.
2014. július 28., 17:232014. július 28., 17:23
„Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul” – jelentette ki. Maior egyúttal propagandának nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati tusnádfürdői kijelentését, amelyben azért bírálta a román politikusokat, mert azok nyilatkozataikban nem adják meg a kellő tiszteletet a magyaroknak.
„Az én tisztem az, hogy ez a propaganda nem vezessen operatív intézkedésekhez, azaz területi autonómiához a mi területünkön. A személyes véleményem az, hogy hiba a nemzeti büszkeséget nacionalizmus révén újraéleszteni” – mondta a SRI-vezér az Adevărul napilapnak nyilatkozva arra a kérdésre, hogyan látja Orbán Viktor Romániával kapcsolatos politikáját.
Az ukrajnai válság kapcsán úgy vélekedett: Oroszország neoimperialista politikát folytat, amely újabb hidegháború felé sodorja a világot. Szerinte Moszkva megpróbálja új módon interpretálni a nemzetközi jogot és a nemzetközi biztonságpolitika jelenlegi alapjait. „Egy terület annektálása, még az önrendelkezési jog erőltetett és hamis indokával sem része a 21. századi nemzetközi jognak, két eltérő nézetről van szó, amely feszültségekhez vezet a felek között” – mondta Maior.
A hírszerzés főnöke szerint az ukrajnai válság és az agresszív orosz politika aggodalomra ad okot, mivel lehetőséget teremt „negatív jelenségek” romániai propagálására. Maior szerint a SRI feladata az, hogy ezeknek higgadtan elejét vegye. Úgy vélekedett, a román állam ereje és hírszerzési képességei révén felkészült arra, hogy válaszoljon ezekre a kihívásokra.
Az országot fenyegető nemzetbiztonsági veszélyek között megemlítette a terrorizmust, de a határokon átívelő szervezett bűnözést, a korrupciót és az adócsalást is. Maior szerint ugyanakkor az ország EU- és NATO-tagsága a legfontosabb biztonsági garancia Románia történelme során.
A hírszerzés és a politika kapcsolatáról kifejtette: néha tapasztalható bizonyos fokú feszültség, mivel a politikusok gyakran saját politikai hasznukat tekintik fontosabbnak, ugyanakkor a hírszerzés számos politikai, gazdasági, geostratégiai és katonai döntés meghozatalában segédkezett.
Külhoni románok miatt bírálják Bukarestet
Romániának tanulnia kell abból, ahogyan Magyarország védi külhoni nemzettársait – állapította meg Marius Diaconescu történész az Adevărul.ro portálon hétfőn közölt véleménycikkében. A bukaresti tudományegyetem oktatója azt veti a román hatóságok szemére, hogy nem emelik fel szavukat az ukrajnai románok védelmében, amikor azok útlezárással tiltakoznak fiataljaik mozgósítása és a kelet-ukrajnai konfliktusövezetbe vezénylése ellen.
A szerző szerint Románia távolról sem tesz annyit a külhoni románokért, mint Magyarország a külhoni magyarokért. Az Ukrajnában élő román, illetve magyar kisebbség helyzetét összehasonlítva úgy vélekedett: a magyar állampolgárság sokkal könnyebben megszerezhető, mint a román, Budapest pedig támogatja a magyar kulturális programokat és azokat a családokat, amelyek magyar iskolákba járatják gyerekeiket.
A szerző arra a következtetésre jutott, hogy a románok hazafisága magyarellenes, de megfeledkezik a Románia körül élő románokról. Ezt a megállapítást az Adevărul honlapján megjelent írások népszerűségi adataival támasztotta alá: a hétvégén a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő Elegünk van Magyarországból című, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényeivel kapcsolatos írása tízszer annyi hozzászólást és 70-szer annyi tetszésnyilvánítást gyűjtött be, mint a mozgósításuk ellen tüntető ukrajnai románokról szóló írás.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!