
Az AUR szerint a jelenlegi kormánypártok közötti különbségek csak látszólagosak
Fotó: Facebook/George Simion
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csütörtökön cáfolta, hogy bármiféle szövetségre vagy megállapodásra készülne a Szociáldemokrata Párttal (PSD) vagy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL).
2026. március 26., 15:492026. március 26., 15:49
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint az AUR és a PSD, illetve a PNL közötti esetleges együttműködésről szóló információk „puszta kitalációk”. „Nem volt semmilyen egyeztetés, tárgyalás vagy megállapodás” – hangsúlyozták.
A szélsőséges és magyarellenes alakulat szerint ezek a híresztelések nem véletlenül jelentek meg: a PSD egy olyan koalíció „foglya”, amelyből nem tud kilépni jelentős politikai költségek nélkül, ezért próbál „különféle forgatókönyveket” terjeszteni, hogy elterelje a figyelmet a kormányzás kudarcairól.
Az AUR szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu szerint a PSD és a PNL ugyanannak a kormányzásnak a részesei.
– idézte a közlemény a politikust.
„Ugyanazt a politikát viszik végig ugyanazok az emberek, ugyanazokkal az érdekekkel” – fogalmazott közleményében az AUR, hangsúlyozva, hogy nem volt része ennek a „mechanizmusnak”, és nem is kíván részévé válni.
„Azért vagyunk itt, hogy igazságot szolgáltassunk a romániai polgároknak, és ebben a kérdésben nem fogunk semmiféle kompromisszumot kötni” – zárul a közlemény.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 35 százalékával nyerne, ha vasárnap parlamenti választásokat tartanának Romániában – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásából.

Kelemen Hunor szerint nincs alternatívája a PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek alkotta jelenlegi kormánykoalíciónak.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
szóljon hozzá!