
Fotó: Beliczay László
Megtörtént az első beszélgetés a koalícióban a jövő évi választások összevonásáról – közölte csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
2023. április 13., 15:162023. április 13., 15:16
Iohannis megerősítette, hogy a választások összevonása alkotmányos. Az alaptörvény nem teszi lehetővé a parlamenti választások előre hozását, a helyhatósági választások későbbi időpontra történő kiírását viszont igen.
Mint arról beszámoltunk,
Hivatalosan azzal indokolják, hogy jövőre négy választás – parlamenti, önkormányzati, európai parlamenti és államfő- – is esedékes, a két választás összevonásával pedig pénzt lehetne megtakarítani.
Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.
Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) továbbra is a legnépszerűbb romániai párt – derül ki a CURS közvélemény-kutató friss felméréséből.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kitart a parlamentben tartandó bizalmi szavazásig, még akkor is, ha jelenleg nem rendelkezik a szükséges 233 szavazattal – jelentette kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu „küldetése” többek között George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének „leleplezése” volt – legalábbis ez derül ki egy kedden kiszivárogtatott hangfelvétel leiratából.
Az AUR képviselői nem vesznek részt a kijelölt miniszterelnök, Siegfried Mureșan által javasolt kormányról szóló bizalmi szavazáson, mivel a PSD is bejelentette, hogy nem támogatja az új kormányt – jelentette ki Dan Tănasă, az AUR képviselője hétfőn.
29 házkutatást és 30 előállítási parancsot hajtott végre a rendőrség kedden azon büntetőügy keretében, amely a szeptember 15-i, a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren szervezett tüntetés során bekövetkezett erőszakos incidensekkel kapcsolatos.
Akár két éven belül létrejöhet egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alkotta kormány – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.
szóljon hozzá!