Hirdetés

Az állam „újraindítására” van szükség Romániában – Johannis szerint a kormány inkompetenciája vezetett a caracali tragédiához

Az államfő szerint a lakosság államba vetett bizalmát csak úgy lehet visszanyerni, ha végleg megválnak azoktól, akik nem látják el a rájuk bízott feladatot.

Az államfő szerint a lakosság államba vetett bizalmát csak úgy lehet visszanyerni, ha végleg megválnak azoktól, akik nem látják el a rájuk bízott feladatot.

A nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány esete bebizonyította, hogy az állam „újraindítására” van szükség Romániában, vagyis szakértelmük és nem a politikai engedelmességük alapján kell kiválasztani köztisztségviselőket – hangoztatta kedden Klaus Johannis államfő a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülését követő sajtónyilatkozatában.

MTI

2019. július 30., 18:002019. július 30., 18:00

2019. július 30., 18:432019. július 30., 18:43

Az elnök szerint a korrupció és hozzá nem értés aláásta a nemzetbiztonságot, tönkretette az államot, amely már képtelen megvédeni polgárait, nem képes garantálni legfontosabb emberi jogukat, az élethez való jogot.

Idézet
Azért jutottunk ide, mert az utóbbi évek kormányai megtöltötték az országot hozzá nem értő tisztségviselőkkel, és elüldözték a szakembereket”

– jelentette ki Johannis.

Hirdetés

A jobboldali államfő szerint a szociálliberális kormánykoalíció ásta alá a nemzetbiztonságot az igazságszolgáltatási törvények módosításával, a közbiztonsági rendszerben bekövetkezett nyugdíjazási hullámmal, a börtönbüntetések lerövidítésével.

A CSAT-ban valamennyi érintett intézmény bemutatta jelentését a meggyilkolt lány esetéről, az elnök pedig a segélyhívások pontosabb helymeghatározását, a reakcióidő lerövidítését, és az erőszakos bűncselekmények büntetésének szigorítását célzó intézkedéseket sürgetett.

Középtávon Johannis szerint a közintézmények a köztisztségek politikamentesítése, a félreállított, elüldözött szakemberek visszahozása lehet megoldás.

A CSAT ülése után Viorica Dăncilă szociáldemokrata kormányfő a belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, amelynek éléről kedden délben lemondott az alig hat napja beiktatott Nicolae Moga belügyminiszter. A kormányfő elmondta:

Mihai Fifor kormányfő-helyettest jelölte ideiglenes tárcavezetőnek.

A jobboldali elnök támadásaira reagálva annyit mondott: ebben a helyzetben nem a bűnbakkeresés, az egymásra mutogatás a megoldás, elutasítja a társadalom megosztását.

Dăncilă kijelentette: nyitott arra, hogy a – kormánypárt elnökeként – rendkívüli ülésszakra hívják a parlamentet és sürgősségi kormányrendelettel hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyek elkerülhetővé teszik a caracalihoz hasonló tragédiákat.

Országszerte hatalmas közfelháborodást okozott a dél-romániai Caracalban múlt héten elrabolt, megerőszakolt és megölt Alexandra ügye, miután kiderült, hogy hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívószámot elrablója telefonjáról, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét, és közbelépni, hogy megmentsék az életét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
Hirdetés