2010. február 19., 10:482010. február 19., 10:48
A tárcavezető annak kapcsán nyilatkozott, hogy – mint arról szerdán beszámoltunk – a The Times című brit lap arról írt, hogy jelenleg zajlanak az egyeztetések a tározó esetleges kelet-európai megépítéséről, és az is megtörténhet, hogy a létesítménynek Románia ad majd otthont. Borbély közölte, egyelőre nem tudja, mennyire előrehaladott fázisban van a tározó ügye.
„Több állam is részt vesz a tárgyalásokon, és többen is szeretnének ilyen tározót építeni. Vélhetően biztonságos lerakatokról van szó – meg kell vizsgálni, mennyiben lehet érdeke a román államnak a sugárzóhulladék befogadása, és nagyon oda kell figyelni. Egyelőre azonban sem felkérést, sem információt nem kaptunk a témáról. A környezetvédelmi tárca rendkívüli mértékben figyelni fog a környezetvédelmi kérdésekre. Miniszterként én is aggódom” – szögezte le Borbély.
| Románia eddig 139, az európai uniós normáknak nem megfelelő szeméttelepet zárt be, 2018-ig pedig további 101 hulladéktárolóra vár bezárás – jelentette be csütörtökön Borbély László környezetvédelmi miniszter. A környezetvédelmi tárca prioritásairól szólva a tárcavezető elmondta, ezek egyik legfontosabbika az ország ivóvízhálózatának bővítése, 2013-ig erre a célra mintegy 5 milliárd eurót költenek. Rámutatott: ez azért szükséges, mert az ország 13 ezer települése közel felében nincs az uniós követelményeknek megfelelő ivóvízhálózat. Borbély azt is elmondta, hogy idén 50 millió eurót költenek újraerdősítésre. |
„Egyértelmű, hogy a környezetvédelmi tárca vezetőjeként szigorúan számon kérem majd az előírások betartását, de nem szabad elsiklani afölött, hogy a világon léteznek ilyen lerakatok, mivel valahova el kell helyezni a hulladékot. Higgyék el, hogy az EU-ban senkinek sem érdeke, hogy úgy tárolják a sugárzóhulladékot, hogy az később problémákat okozzon. Egyelőre azonban várom az ezzel kapcsolatos hivatalos információkat” – mondta Borbély. Marlene Holzner, az Európai Bizottság energiaügyi biztosának szóvivője elmondta, a testület keretpogramot dolgoz ki a nukleáris hulladék kezelésére, de még nem tudni, mikorra készül el.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).