
Figyelmeztetéssel megúszta a külföldön élő románokról tett becsmérlő megjegyzését Ioan Rus volt közlekedési miniszter. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában megállapította, hogy a szociáldemokrata politikus kijelentése diszkriminációnak minősül, és emberi méltóságában sértette meg a külhoni románokat és azok hozzátartozóit.
2015. július 24., 18:472015. július 24., 18:47
2015. július 24., 19:112015. július 24., 19:11
Ioan Rus (fotó) júniusban egy televíziós műsorban tett sértő kijelentést a külföldön dolgozó románokra. „Jelenleg mintegy hárommillió román dolgozik Nyugaton. Ebből mintegy egymillióan vasbetonöntéssel foglalkoznak. Építkezéseken, autópálya-építéseken dolgoznak Európa-szerte. Talán 1500 eurós fizetésük lehet. Nagyon egyenes leszek: ezért a pénzért otthon a gyerek csavargó lesz, az asszony pedig kurva” – fogalmazott a politikus. A kijelentés nyomán támadt felháborodás hatására a miniszter benyújtotta lemondását, amit Victor Ponta kormányfő elfogadott.
Asztalos Csaba, a CNCD elnöke pénteken a Hotnews hírportálnak úgy nyilatkozott, Rus azért kapott csak figyelmeztetést, és nem pénzbüntetést, mert a testület figyelembe vette, hogy a politikus lemondott kormányzati tisztségéről, és bocsánatot kért szavaiért.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!