2009. október 28., 09:492009. október 28., 09:49
Ardelean szerint az államfő a november 22-i elnökválasztás előtti utolsó száz méteren akar áterőszakolni a parlamenten egy olyan kormányt, amely kijelölt vezetőjének semmi esélye sincs a parlamenti támogatás elnyerésére, ez pedig elnyújtja a politikai, és mélyíti a gazdasági válságot. A politikus nehezményezte, hogy az államfő folyamatosan támadja a parlamentben többségben levő ellenzéket.
A
rdelean annak kapcsán nyilatkozott, hogy az államfő korábban úgy vélte, fennáll a nemzeti érdek elárulásának veszélye annak nyomán, hogy a parlament két kamarája házbizottságai hétfőn úgy döntöttek: a Băsescu által kormányfőnek jelölt Lucian Croitoru tervezett kabinetjének miniszterjelöltjeit ma kezdik meghallgatni, és csak szerdán szavaznak a kormányról a parlamentben. Az elnök szerint az a tény, hogy a parlament válsághelyzetben késlekedik egy stabil kormány megszavazásával, „túlmegy a felelőtlenség határán.”
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).