
„Példaértékűnek” tartják a román parlamentben a kisebbségeknek alanyi jogon járó képviselői mandátumok birtokosai Románia kisebbségekkel kapcsolatos politikáját.
2013. december 18., 19:142013. december 18., 19:14
Ovidiu Ganţ, a német kisebbség képviselője (képünkön) az Agerpres hírügynökségnek annak kapcsán, hogy tegnap tartották a nemzeti kisebbségek világnapját, úgy vélte: Európában messze a legjobbak a kisebbségekkel kapcsolatos román törvények, mivel biztosítják a kisebbségi intézmények létét és működését.
A bolgárokat képviselő Niculae Mircovici is példásnak tartja azt, ahogyan Románia a kisebbségi ügyekhez viszonyul, a kisebbségellenes kilengéseket pedig „véletlenszerűnek” nevezte, amelyek ellentétesek a román állam általános politikájával.
Markó Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője, a kisebbségvédelmi kormányhivatal volt elnöke az MTI-nek azt mondta: Romániában valóban számos kisebbségvédelmi rendelkezés született a rendszerváltás óta, de ez „messze nem elegendő\", és alkalmazásuk terén is „óriási gondok vannak\". Rámutatott: a nyelvhasználat és anyanyelvű oktatás terén eddig megszületett jogszabályok önmagukban nem hozhatnak előrelépést.
Mint ismeretes, Romániában a nemzeti kisebbségek, amelyek szervezetei létszámuk miatt nem tudnák átlépni a parlamenti küszöböt, alanyi jogon egy képviselőre jogosultak. Ezt a legtöbb szavazatot kapó szervezetük delegálhatja a képviselőházba, és – kisebbségi frakcióba tömörülve – rendszerint az aktuális kormányt támogatják. Az ENSZ 1992-ben nyilvánította a kisebbségek napjává december 18-át.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!