
Olyan személyt szavazott meg a parlament kormánypárti többsége hétfőn este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését felügyelő Országos Feddhetetlenségi Tanács (CNI) póttagjává, akit amúgy az ANI gyanús ügyletei miatt vizsgál.
2014. december 09., 17:042014. december 09., 17:04
Adrian Ţuțuianuról, a Dâmbovița megyei közgyűlés szociáldemokrata párti (PSD) elnökéről (képünkön) van szó, akit a megyei közgyűlések országos szövetsége jelölt a testületbe.
A HotNews portál azonban megírta: Ţuțuianu ellen épp az a testület – azaz az ANI – vizsgálódik, amelynek működését felügyelnie kellene, mivel összeférhetetlenség gyanúja merült fel az esetében.
A botrányos ügy kapcsán végül Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke közölte: Ţuțuianu fölhívta őt, és közölte, hogy inkább visszalép a CNI-póttagságtól, hogy az ügy ne rontsa még jobban az amúgy is számos korrupciós botrány tépázta párt imázsát.
Ţuțuianu egyébként elmondta: azt vizsgálják, milyen kapcsolatban áll volt ügyvédi irodája a megye önkormányzataival. Leszögezte: 2012-es megválasztása után átadta az irodában birtokolt tulajdonrészét partnereinek, és a cég nem áll üzleti viszonyban a megyei önkormányzattal. Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy a megye egyes helyi önkormányzataival igen.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!