Hirdetés

ANI-elnök: félnek a vagyonvizsgálattól az intézményt támadó politikusok

Félnek a vagyonvizsgálattól és saját érdekeiket védik az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvényt módosítani kívánó politikusok – jelentette ki Cătălin Macovei, az intézmény elnöke csütörtökön arra utalva, hogy Márton Árpád RMDSZ-képviselő indítványozta az ANI hatáskörének jelentős korlátozását.

Hírösszefoglaló

2011. október 13., 14:162011. október 13., 14:16

Az ANI elnöke úgy értékeli, hogy az RMDSZ módosító javaslatai éppen a lényegétől fosztják meg az intézményt.

„Az ANI-nak még könyvtár szerepe sem lesz, ha a parlamentben elfogadják az RMDSZ módosító javaslatait” – mondta Macovei az RFI rádióban.

A feddhetetlenségi ügynökség elnökét – mint mondta – már nem érik meglepetésként az „efféle támadások”, az intézmény költségvetésének csökkentése, a folyamatos próbálkozások a működési törvény kikezdésére és módosítására.

Cătălin Macovei szerint bizonyos képviselők és szenátorok „a saját érdekeiket követik a törvényalkotás során – az ANI ellenőrzi vagyoni helyzetüket, és abszurd módon így védekeznek”.

Macovei úgy véli: ezek a személyek félnek az ANI-tól, ami azt mutatja, hogy az intézmény megfelelően működik. „Az intézmény jelenleg meglehetősen erős eszköz a vagyonok, érdekeltségek és összeférhetetlenségek ellenőrzésére, ezért nem kellene módosítani a működését szabályozó törvényt” – mondta Macovei.

Leszögezte: az összes párt egyenlő mértékben ellenségesen viszonyul az ANI-hoz, és a többi korrupcióellenes intézményhez.

Mint ismeretes, Márton Árpád RMDSZ-képviselő szerint törvénytelenül és teljesen fölöslegesen jár el az intézmény, amikor nyomozati munkát végez, ezért módosításra szorul a tevékenységét szabályozó törvény.

Márton Árpád jelentős mértékben szűkítené az ANI hatásköreit, és csökkentené a választásokon részt vevő jelöltek kötelezettségeit. Az RMDSZ-es politikus többek között azt szorgalmazza, hogy az önkormányzati, valamint parlamenti képviselő- és szenátorjelöltek számára ne legyen kötelező a vagyonnyilatkozat benyújtása, az ANI pedig ne rendelkezzen a bíróságokra jellemző hatáskörrel a nyilatkozatok ellenőrzése során. A javaslatok között szerepel az is, hogy az ügynökség többé ne minősíthesse összeférhetetlennek azokat a személyeket, akiknek reális vagyona jelentősen nagyobb a vagyonnyilatkozatban feltüntetettnél.

Megszüntetné az RMDSZ-képviselő azt is, hogy az összeférhetetlennek nyilvánított személyeket leváltsák tisztségükből, valamint hogy az ANI pénzbírságot szabjon ki, ha az érintett személy nem nyújtja be időben vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatát. Márton azt az előírást is megszüntetné, hogy a vagyonnyilatkozatok hozzáférhetők legyenek az interneten; az ANI honlapjáról jelenleg mintegy 2,5 millió vagyonnyilatkozat tölthető le.

A politikus a Krónikának azzal indokolta indítványát, hogy meg kívánja kímélni az ANI munkatársait a „felesleges” munkától, szerinte ugyanis az ügynökség munkatársai olyan jogokkal rendelkeznek, amelyekből „nem fakad semmi”.

Horia Georgescu, az ANI főtitkára már korábban arra figyelmeztetett, hogy Márton javaslatainak elfogadása az ügynökség megszűnését eredményezné.

Bírálta Márton kezdeményezését Monica Macovei volt igazságügy-miniszter is, aki szerint a javaslat „ki akarja zsigerelni” az ANI-t, és hangsúlyozta: a romániai korrupció ellen küzdő intézmények pedig az elmúlt években az RMDSZ célpontjává váltak.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés