Hirdetés

„Nemzeti érdek": lemond Gabriel Oprea szenátor

Lemond szenátori mandátumáról Gabriel Oprea volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, akit az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsít.

Krónika

2016. szeptember 23., 22:442016. szeptember 23., 22:44

2016. szeptember 24., 10:312016. szeptember 24., 10:31

Az MTI beszámolója szerint a politikus pénteken egy közösségi oldalon jelentette be lemondását, miután a szenátus a hét elején elutasította az ügyészség azon kérését, hogy bűnvádi eljárást indíthasson Oprea ellen. A felsőház döntése nagy felháborodást váltott ki országszerte, csütörtökön több ezer ember vonult utcára emiatt.

A politikust – aki az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) elnökeként folyton azt hajtogatta, hogy a nemzeti érdek vezérli – gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az ügyészek, amiért tavaly októberben a konvoját felvezető rendőrök egyike halálos közúti balesetet szenvedett. Az ügyészség szerint Oprea jogtalanul használt rendőröket konvoja felvezetésére.

Oprea már csütörtökön kérte, hogy a szenátus ismételje meg a szavazást, de nem volt egyértelmű, hogy a házszabály szerint ez törvényes lenne. A Facebookon közzé tett pénteki bejegyzésében, közölte, nem akar a mentelmi jog mögé bújni, és mivel a szavazás megismétlése vitatott, ezért döntött a lemondás mellett. Jelezte, jövő héten fogja benyújtani lemondását, amely attól kezdve lép érvénybe, hogy a felsőház is tudomásul veszi.

Az Oprea-ügyben pénteken Klaus Johannis államelnök is megszólalt, még mielőtt a volt kormányfőhelyettes bejelentette volna lemondási szándékát. Az elnök bírálta a szenátorokat és a pártokat, amelyek – mint mondta – továbbra sem hajlandók elfogadni, hogy jogállamban valakinek az ártatlanságáról vagy bűnösségéről csak az igazságszolgáltatás ítélkezhet. Johannis szerint ezt a problémát tartósan a választók oldhatják meg úgy, hogy szavazataikat nem a korrupt jelölteket indító pártokra adják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés