
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának két magas rangú hivatalnoka is Romániába érkezett hétfőn, egy nappal azután, hogy Klaus Johannis megnyerte az államfőválasztást, és arról beszéltek: új román kormánnyal keresik az együttműködést – derül ki a Gândul hírportál cikkéből, amelyben megszólaltatták a két diplomatát.
2014. november 20., 17:012014. november 20., 17:01
A portál szerint John Kerry külügyminiszter Rose Gottemoeller fegyverzetellenőrzésért és nemzetközi biztonságért felelős államtitkár-helyettest, valamint Frank Rose védelmi politikáért felelős helyettest küldte Bukarestbe, ahol a külügyminisztériumban és a Nemzetvédelmi Főiskola illetékeseivel tárgyaltak a biztonságpolitika kérdéseiről, valamint a deveselui légi támaszpont állapotáról. Ez ad majd otthont az amerikai rakétavédelmi-ütegeknek.
A portálnak adott interjúban Gottemoeller arról beszél: a választás eredménye azt bizonyítja, hogy Romániában élénk és egészséges ademokrácia, és alig várják, hogy megkezdhessék az együttműködést Johannissal „és kormányával”. Rose hasonlóan nyilatkozott: „Várjuk, hogy együttműködhessünk a megválasztott államfővel és Románia új kormányával.”
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!