Azt hiszem, kissé elhamarkodott döntésről van szó. Nagyon helyes, ha a szenátorok támogatják az ortodox egyházat, de nem hiszem, hogy ennek ez lenne a legmegfelelőbb kinyilvánítási formája” – szögezte le a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában a kormányfő. Tăriceanu egyben rámutatott, a kormány biztosítani kívánja a felekezetek egyenjogúságát, és a kabinet egyházakhoz való viszonyát jól jellemzi az a tény, hogy az államkasszából finanszírozzák a papok fizetését.
A szenátus még kedden határozott arról, hogy a katedrális megépítésének költségeit fele-fele arányban a román ortodox egyház patriarkátusa, illetve a kormány biztosítsa. A Nagy-Románia Párt által benyújtott törvényjavaslatot nagy többséggel, egyetlen ellenszavazat és öt tartózkodás mellett fogadta el a felsőház. Gheorghe Funar nagy-romániás szenátor rámutatott, bár 2005-ben, amikor a kormány sürgősségi rendeletben döntött a katedrális megépítéséről, még arról volt szó, hogy a költségeket teljes egészében az egyház fedezi, az azóta fölmerült, az építési telek tulajdoni viszonyai körül fölmerült gondok, valamint az egyház pénzhiánya indokolttá teszik az állami szerepvállalást.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.