Hirdetés

Államfőjelöltek – Kelemen Hunor, a kultúrpolitikus

•  Fotó: Banga Előd Ernő

Fotó: Banga Előd Ernő

Az RMDSZ jelenlegi elnöke, Kelemen Hunor immár másodízben fut neki az államfő-választási megmérettetésnek. Először 2009-ben indult, akkor a voksok 3,83 százalékát kapta.

Balogh Levente

2014. október 28., 20:192014. október 28., 20:19

Most kiderül, mennyire lesz befolyással az RMDSZ jelöltjére adott voksokra az, hogy a rivális EMNP is jelöltet állított Szilágyi Zsolt személyében.

A most 47 éves Kelemen Csíkkarcfalván született, 1993-ban Kolozsvárott állatorvosi képesítést szerzett, majd filozófiát hallgatott, utóbbiból 1998-ban diplomázott. 1990 és 1997 között újságíróként dolgozott Kolozsváron a közszolgálati rádiónál. 1990-ben társalapítója volt a Jelenlét című kulturális folyóiratnak, a Korunk munkatársa volt. Két verseskötete és egy kisregénye jelent meg. 1994-ben irodalmi tevékenységéért Látó-nívódíjat kapott.

1997 és 2000 között az RMDSZ-t is soraiban tudó kormányban művelődési államtitkár volt, majd 2000-ben képviselővé választották – azóta folyamatosan az alsóház tagja. 2009 és 2012 között a második Boc-kormány művelődési minisztere volt. Kelemen az RMDSZ-ben 2007 és 2011 között az ügyvezető elnöki tisztséget látta el, majd 2011-ben, Markó Béla visszavonulása után őt választották a távozó elnök utódjává.

Az RMDSZ 2012 vége és 2014 eleje között ellenzékben politizált, miután a Victor Ponta kormányfővel kötött titkos megállapodást Dan Voiculescu és Crin Antonescu megtorpedózta, így nem kerültek be a 2012-ben kétharmados győzelmet arató Szociálliberális Unió (USL) mellé a kormányba. A PNL kilépése nyomán azonban szüksége volt a PSD-nek a szövetségre, az RMDSZ márciusi kormányra lépését követően pedig Kelemen ismét a művelődési miniszteri tisztséget kapta meg, a miniszterelnök-helyettesi stallummal megspékelve.

Erről idén augusztus elsejei hatállyal mondott le, miután kiderült: a külügy a kormány nevében a kisebbségek ellen lépett be az európai kisebbségi szervezetek által a kisebbségi jogok uniós szintű rögzítése érdekében az Európai Bizottság ellen indított perbe. Mivel azonban az utódjául javasolt Biró Rozáliát az államfő annak alkalmatlansága miatt elutasította, október elejéig maradt a tisztségben, amíg az államfő végül menesztette. Államfői kampánya során az autonómiával kapcsolatos tabuk megdöntését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak.

Kelemen nős, egy gyermek apja. Vagyonbevallása szerint egy 120 négyzetméteres, 300 négyzetméteres telekkel rendelkező kolozsvári ház tulajdonosa, emellett egy 700 négyzetméteres mezőgazdasági terület birtokosa. Két háza van Hargita megyében, egy Ford Fiesta márkájú gépkocsi tulajdonosa. Emellett 6000 euró értékű festményt birtokol, 157 ezer lej és 800 euró van a bankszámláján. Tavaly képviselőként 59 ezer, RMDSZ-elnökként 61 ezer lejnyi jövedelemre tett szert.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés