
2012. február 22., 10:492012. február 22., 10:49
Alexandru Nazare román közlekedési miniszter Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövettel találkozott, akinek kifejtette ez ügyben a román fél elégedetlenségét.
Nazare szerint elfogadhatatlan, hogy a kolozsvári terelőút építése novemberben leállt, és az elkészült szakasz egy része megrongálódott. Tavaly ugyanis a terelőút egyik megépített szakasza földcsuszamlás miatt megrepedt.
A miniszter szerint a Vegyépszer csődhelyzete miatt leállt munkálatok, valamint a román alvállalkozók ki nem fizetése a román állam és infrastruktúra-fejlesztő vállalatok számára elfogadhatatlan anyagi károkat okozott.
„Mélységesen elégedetlenné tesz ez a helyzet, amit közöltünk a magyar féllel” – tette hozzá a miniszter.
A román fél azért is szemrehányást tett, hogy a DN 66 jelzésű országút Rovinari és Bumbeşti Jiu közötti szakaszának rehabilitálására a Vegyépszerrel megkötött szerződés felbontása nyomán egy magyar bank „nem hiteles technikai okokra” hivatkozva megtagadta kifizetni a minőségi garanciát. Ez ügyben már megtették az első jogi lépéseket.
Füzes Oszkár az MTI-nek kedden elmondta: tudomásul vette a miniszter közlését, és jelezte neki, hogy továbbítja az ügyben érintett magyar cégeknek.
A Vegyépszer tavaly májusban kért csődvédelmet, hogy megoldást találjon a hitelezői igények kielégítésére.
Az Evenimentul Zilei című napilap hétfőn azt írta, hogy a Vegyépszer több mint háromszáz romániai alvállalkozó céggel szemben maradt adós. A lap szerdai cikke szerint a cég Kolozs megyében egyetlen alvállalkozóját sem fizette ki, miután bevételezett 31,9 millió lejt, majd Magyarországon csődvédelmet kért. A már említett DN 66-os országút felújítását el sem kezdte, pedig megkapta a szerződéses összeg 20 százalékát.
A napilap azt írja, a Vegyépszer Csíkszeredában privatizációs eljárás eredményeképpen megszerezte, majd csődbe vitte az út- és hídépítő társaságot. Az Evenimentul Zilei Marius Grecu törvényszéki végrehajtót idézi, aki szerint a lépés előre kitervelt volt: a Vegyépszer eladta a megvásárolt társaság javait, majd felszámolta a céget, 8,9 millió lejes adósságot hagyva hátra. A Kolozs Megyei Törvényszéken hat per folyik a tranzakciók semmissé nyilvánítása érdekében – tette hozzá a végrehajtó.
Az Evenimentul Zileiben Cătălin Cherecheş, Nagybánya polgármestere is vádakkal illeti a Vegyépszert. Mint mondja: a magyar társaság 11,3 millió lejes ajánlattal megnyerte a város legforgalmasabb sugárútjának felújítására kiírt versenytárgyalást, majd a munkálatok 68 százalékának elvégzése, és 7,8 millió lej bevételezése után közölte: nem folytathatja a munkát, mivel nem kifizetődő, és nem képes fedezni a költségeit. A Vegyépszer kérte az ár újratárgyalását, majd miután a nagybányai városvezetés ebbe nem egyezett bele, távozott a munkálatok befejezése nélkül.
A Vegyépszer „nemtelen támadásnak” nevezte az Evenimentul Zileiben megjelenteket. Az építőipari cég a Népszabadság című magyarországi napilapnak reagált a vádakra. Nem lehetséges, hogy háromszáznál több romániai céggel szemben maradt adós a magyar társaság, mivel a Vegyépszer Hungária Zrt. csődje összesen tíz, a Nemzetközi Vegyépszeré 19 román céget érintett.
A kolozsvári kerülőúttal kapcsolatos trükközés-vádakkal kapcsolatban a cég azt mondja: a Nemzetközi Vegyépszer jogutódja, a Vegyépszer Hungária nem áll felszámolás alatt, jelenleg csődeljárás alatt működik. Emellett a kolozsvári elkerülő 2010. decemberi átadása után csaknem valamennyi alvállalkozóját kifizette, a csőd pedig csak azokat az alvállalkozókat érinti, akiknek a teljesítése vitatott.
Romániában egyébként az utóbbi években több, külföldi magáncéggel kötött infrastruktúrafejlesztési szerződést is felbontottak, azonban ez az első alkalom, hogy a bukaresti kormány hivatalosan tiltakozik az illető ország nagykövetségénél.
Tavaly áprilisban a francia Colas céggel megkötött, a Bukarestet a tengerparttal összekötő A2-es autópálya egy szakaszának kivitelezéséről szóló szerződést bontották fel, hivatalosan azért, mert a francia cég különböző ürügyekre hivatkozva nem végezte el a szerződésben vállalt munkálatokat. Az ügyben ugyanakkor – legalábbis a nyilvánosság előtt erről nem esett szó – nem keresték meg a francia nagykövetséget, mint ahogy az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló, az amerikai Bechtellel megkötött szerződés felbontásakor és újratárgyalásakor sem tiltakozott a román kabinet a sajtó nyilvánossága előtt az Egyesült Államok bukaresti nagyköveténél.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.