
Fotó: Ccr.ro
Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
2018. október 03., 12:302018. október 03., 12:30
2018. október 03., 12:522018. október 03., 12:52
Az alkotmánybíróság szerdán szavazattöbbséggel elutasította Klaus Johannis államfő óvását, aki előterjesztésében
Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját egységesítő törvénymódosításba. Az ország közigazgatási felosztását szabályozó 1968-as úgynevezett „megyésítési” törvény módosítását egyebek mellett azért kezdeményezték a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt törvényhozói, hogy egységesítsék, illetve kijavítsák a törvény mellékletében különböző írásmóddal szereplő, vagy a hivatalos névjegyzékben tévesen bevezetett településneveket.
A törvénymódosításba Cseke Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének a javaslatára foglalták bele azt a – Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezményből – átvett rendelkezést, miszerint
Johannis – aki a romániai német kisebbségi szervezet éléről került a román nagypolitikába – az utólag beépített kisebbségvédelmi pontosítás miatt emelt alkotmányossági kifogást a törvénytervezet ellen. A Mediafax hírügynökség értesülése szerint óvását az alkotmánybírák 7-2 arányban utasították el.
Romániában a nemzeti kisebbségek lakosságaránytól függ a közigazgatási anyanyelvhasználat joga. A hatályos rendelkezések értelmében azoknak a településeknek kell például a magyar elnevezését is feltüntetni, ahol a magyarok teszik ki a lakosság legalább egyötödét. A húszszázalékos lakosságarány felett a helyi hatóságoknak az anyanyelvű ügyintézést is lehetővé kell tenni.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!