Hirdetés

Alkotmányellenes a lusztrációs törvény

Alkotmányellenesnek minősítette szerdán az alkotmánybíróság a parlament által február végén elfogadott lusztrációs törvényt. A jogszabály értelmében szankcionálhatóvá váltak volna a kommunista rendszert működtető apparátus tagjai, miután kedden a képviselőház döntéshozó kamaraként elfogadta az átvilágítási törvényt. A 167 támogató szavazattal, négy tartózkodás mellett, a parlamenti sztrájkot folytató ellenzék távollétében elfogadott jogszabály értelmében az 1945 március 6 és az 1989 december 22 közötti időszakban a kommunista rendszer működtetésében részt vett személyektől ötéves időtartamra megvonhatók lettek volna bizonyos jogok.

Balogh Levente

2012. március 28., 14:042012. március 28., 14:04

A taláros testületet a legfelsőbb bíróság kérte fel a parlamentben február végén elfogadott jogszabály alkotmányosságának megvizsgálására, mivel a törvénybe – az RMDSZ-es Máté András javaslatára – az is bekerült, hogy a kommunista rendszer idején tevékenykedő ügyészekre is vonatkozzon. Ezt egy szakmai szervezet és a legfőbb ügyész is kifogásolta.

Az alkotmánybíróság indoklása szerint a törvény azért nincs összhangban az alaptörvénnyel, mert kollektívan bélyegzi meg az ügyészeket, másrészt pedig azért, mert sérti azt az elvet, miszerint egy jogszabály hatálya nem lehet visszamenőleges.

A jogszabály értelmében a kommunista rendszer működtetésében, vagy a kommunista elnyomó gépezetben közreműködő személyek kategóriájába a pártaktivisták – a Román Kommunista Párt és a Román Munkáspárt központi, regionális és járási vezetői, az RKP központi bizottságának tagjai és póttagjai, az államtanácsosok, a miniszterek, a kiadványok és kiadók vezetői, valamint – az RMNDSZ javaslatára – az ügyészek is beletartoztak volna. Számukra öt évre megtiltotta volna a törvény, hogy köztisztség viselésére pályázzanak vagy azt betöltsék. Ion Iliescu, aki tagja volt az 1989 előtt a kommunista pártvezetésnek, majd 1990 után több ízben is köztársasági elnökké választották, diszkriminatívnak, őrültnek és haszontalannak nevezte a jogszabályt, amelynek szerinte legfeljebb közvetlenül a diktatúra bukása után lett volna értelme.

A alkotmánybíróság döntései jogerősek, így a lusztrációs törvény visszatér a parlamentbe, ahol módosítani kell a kifogásolt részeket.

A korábbi, 2010 májusában elfogadott lusztrációs törvényt, amelyet még a PDL és a PNL szavazataival fogadtak el, az alkotmánybíróság utólag egyszer már alkotmányellenesnek nyilvánította, ezért volt szükség az újabb a módosításokra. A most elvetett módosító javaslatok kidolgozásához a Temesvár Társaság és a December 21. Egyesület ajánlásait is fölhasználták.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés