2010. október 06., 12:552010. október 06., 12:55
Az alkotmánybíróság szerdán elutasította a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmányossági kifogásait a nyugdíjtörvény kapcsán.
A PNL azt állította kifogásemelésében, hogy a nyugdíjtörvény elfogadása a procedúra megkerülésével történt, a jogszabály pedig megszegi a törvények visszamenőleges érvénytelenségének elvét, sérti a tulajdonjogot, a tisztességes élethez és a nyugdíjhoz való jogot, és megszegi az nemzetközi emberi jogi szabályozásokat, a foglalkozásválasztás szabadságának alapjogát, valamint az alkotmánybíróság perrendtartását.
A liberálisok azt is sérelmezik, hogy tévesen alkalmazták az alkotmány 16. cikkelyét az egységes nyugdíjkorhatár megállapítása kapcsán, a parlament pedig figyelmen kívül hagyta a Törvényhozási Tanács véleményezését.
A PSD az alkotmány több cikkelyének megsértése mellett azt rótta fel a nyugdíjtörvény elfogadása kapcsán, hogy a képviselőházi szavazáson – amely előtt az ellenzéki képviselők kivonultak az ülésteremből, mivel a kormány nem fogadta el a nyugdíjpont növelésére vonatkozó javaslatukat –, Roberta Anastase (PDL) képviselőházi elnök az elektronikus szavazatszámláló meghibásodására hivatkozva kézfelemeléssel történő szavazást rendelt el, majd közölte, hogy a nyugdíjtörvényt a többség elfogadta.
Az ellenzék szerint ugyanakkor a szavazás idején a kormánypárti padsorokban száznál is kevesebb honatya ült, miközben a jogszabály elfogadásához abszolút többség, 168 képviselő voksa lett volna szükséges. Ezért csalás és hivatali visszaélés miatt feljelentést tettek Anastase ellen, és a parlamentben is hevesen támadják az képviselőház elnökét.
Az alkotmánybírósági döntés ismertetése után Victor Ponta PSD-elnök elmondta: tiszteletben tartják a testület döntését, de kérik Traian Băsescu államfőt, hogy ne hirdesse ki a jogszabályt, hanem küldje vissza azt a parlamentbe. A szociáldemokrata vezető megismételte korábbi fenyegetését: ha az államfő aláírja a nyugdíjtörvényt, a PSD kezdeményezni fogja Traian Băsescu tisztségből való felfüggesztését.
Az országos szakszervezeti szövetségek vezetői szintén azt kérték, hogy az államfő küldje vissza a parlamentbe a nyugdíjtörvényt. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke szerint a szakszervezeti vezetők nyílt levélben fordulnak az államfőhöz, Marius Petcu, a CNSLR Frăţia vezetője pedig úgy vélekedett, az alkotmánybíróság szerdai döntése politikai jellegű.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).