
Polgári kezdeményezést indítanak útjára Romániában annak érdekében, hogy az alkotmányban rögzítsék: a családot egy férfi és egy nő alkotja.
2015. december 28., 13:362015. december 28., 13:36
2015. december 28., 14:452015. december 28., 14:45
Ezt Ioan Selejan, a Bánság ortodox metropolitája jelentette be Temesváron, a karácsonyi liturgiát követően. A főpap közölte: azért akar ilyen témájú alkotmánymódosítást, mert egyre több európai országban ismerik el hivatalosan, hogy azonos nemű párok is alapíthassanak családot. „Olyan polgári kezdeményezésről van szó, amelyet a keresztény családot szerető testvéreink be kívánnak mutatni mindazoknak, akik ezt a népet vezetik” – mondta.
Hozzátette: „a cél az, hogy az alkotmányba beleírják: a keresztény család alapját a Szentírásban található családmeghatározás jelenti – a családot az Isten elrendelése szerint a férfi és a nő alkotja. Ezért fiatal diákok kérik majd arra önöket, hogy aláírják a petíciót, és bizalommal kérem, hogy írják alá, mivel, ha nem tévedek, nem tudom, hogy múlt héten, de talán Görögországot is térdre kényszerítették ebből a szempontból. Mi sokkal hívőbb nemzet vagyunk, és ezért kérjük az Istent, hogy óvja meg a nemzetünk szent oltára előtt megáldott családot” – fogalmazott Ioan Selejan, ismét kihangsúlyozva, hogy a szülők csakis férfiak és nők lehetnek.
A főpap arra utalt, hogy az elmúlt héten az egyébként szintén ortodox többségű Görögországban olyan törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok polgári eljárás keretében hivatalosítsák a kapcsolatukat. A jogszabály ellen a helyi ortodox egyház hevesen tiltakozott.
Az utóbbi években több európai ország, így Nagy-Britannia, Spanyolország és Ciprus is lehetővé tette az azonos neműek kapcsolatának hivatalossá tételét, a kérdés ugyanakkor az Európai Unió több országában továbbra is ellentéteket szül.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!