Hirdetés

„Lebukott” Călin Popescu-Tăriceanu

Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnök, a szenátus elnöke és egykori kabinetfőnöke, Dorin Marian is részt vett a Paul Lambrino herceg nevéhez fűződő törvénytelen erdő-visszaszolgáltatásokban szintén vádlottként szereplő izraeli üzletemberek, valamint Dan Andronic befolyásos újságíró által Monacóban, illetve Izraelben rendezett partikon – közölte az Adevărul az ügyben elhangzott tanúvallomások alapján.

Balogh Levente

2016. május 26., 16:202016. május 26., 16:20

Mint arról beszámoltunk, Tăriceanut és Mariant is meggyanúsították az ügyben hamis tanúzással és bűnpártolással, mivel azt állították, semmilyen kapcsolatban nem álltak az érintettekkel. Ehhez képest most kiderült, hogy Dan Andronic 2008 júniusában, Monacóban megtartott esküvőjén részt vett Tăriceanu akkori és Adrian Năstase korábbi miniszterelnök is, Andronic ugyanis mindkettejüknek dolgozott tanácsadóként.

Tăriceanuhoz ugyanakkor szoros baráti kapcsolat fűzte a tanácsadói szerződés lejártát követően is, cégei támogatási szerződéses viszonyban álltak az akkor Tăriceanu által vezetett Nemzeti Liberális Párttal (PNL), éppen abban az időszakban, amikor a vitatott restitúciók zajlottak. Az esküvőn ott voltak az ügyben érintett izraeli üzletemberek, Simon Sevesz és Tal Silberstein, valamint az ügy fő vádlottja, Remus Truică is. Egy másik tanúvallomás szerint 2006 vagy 2007 húsvétján Tal Silberstein születésnapi partira hívta meg Izraelbe Tăriceanut, Andronicot és Truicát.

Mint arról beszámoltunk, a DNA hamis tanúzással és bűnpártolással gyanúsítja a volt kormányfőt, akit még áprilisban hallgattak ki az ügyben. Az ügyészség szerint a szervezett bűnözői csoportot Remus Truică dúsgazdag vállalkozó, Adrian Năstase volt kormányfő kabinetfőnöke hozta létre, feltételezett bűntársa pedig többek között Marius Mircovici, Călin Popescu-Tăriceanu egykori miniszterelnök egyik volt tanácsadója, valamint Dan Andronic, a legnagyobb példányszámban megjelenő Evenimentul Zilei napilap vezérigazgatója.

A nyomozati anyag szerint Truică megvásárolta az egykori királyi birtokokat visszaigénylő Paul Lambrino hercegtől, II. Károly román király unokájától az örökösödési jogokat, majd a restitúciós bizottság tagjainak megvesztegetésével anyagi kárpótlást kapott a föld- és erdőterületek ama része után, amelyek az állam tulajdonában voltak, és nem lehetett természetben visszaszolgáltatni őket. A vállalkozó a birtokok értékének mintegy 80 százalékát kérte a közbenjárás fejében. A bűnszervezet az illegális ügylettel 136 millió eurós kárt okozott a román államnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés