
Súlyos büntetés. Az alapfokon eljáró bíróság tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre ítélte a zsenimentorként ismert Kristóf Lajost
Fotó: Facebook/Kristóf Lajos
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost, miután tavaly nyáron tetten érték, amint megerőszakolt egy 14 éves fiút.
2025. július 07., 10:582025. július 07., 10:58
A bukaresti 4. kerületi bíróság zsenimentor-ügyben hozott ítélete nem jogerős, fellebbezés nyújtható be ellene.
Kristóf ügyvédje, Adrian Cuculis hétfőn közölte, hogy
Az ügyészség idén januárban emelt vádat Kristóf ellen kiskorú elleni nemi erőszak miatt.

Nem járt gimnáziumba, így érettségije sincs Kristóf Lajosnak, a „zsenimentorként” ismertté vált férfinak, akit négy hete ért tetten a rendőrség, amint éppen megerőszakolt egy 14 éves fiút.
Ezen túlmenően meghatározatlan számú nemi erőszak miatt is bíróság elé kellett állnia.
Cuculis szerint az ismeretlen számú cselekmény „abból adódik, hogy bár több feljelentés is érkezett a tanár ellen, csak az egyik panasszal foglalkoztak igazán komolyan, amikor Kristóf lakásában kamerákat szereltek fel”.
Kristóf maga is gyermekvédelmi központokban nevelkedett.
Mint arról beszámoltunk, a férfit tetten érték, amikor tavaly július 20-án Bukarestben megerőszakolt egy 14 éves fiút.
A rendőrség közleménye szerint
A gyanúsítottat őrizetbe vették, a fiút az édesanyja gondjaira bízták.

Átvizsgálják csütörtökön az ügyészek annak a kiskorúnak az informatikai eszközeit, akit a gyanú szerint megerőszakolt „a zsenik mentorának” is nevezett Kristóf Lajos.
Az akcióban szerepet kapott a rendőrség különleges műveleti osztálya is, amely megfigyelés alatt tartotta a férfit.
A bukaresti sajtó értesülése szerint a gyanúsított nem más, mint a „zsenik edzőjeként” emlegetett Kristóf Lajos – aki a közösségi oldalain romános változatban, Lajos Kristofkét szerepel –, akit
A 14 éves fiú édesanyja a román közszolgálati televíziónak elmondta, hogy már jó ideje gyanakodott, hogy valami nincs rendben.
A férfi 2022-ben ismerkedett meg a fiával, és annak 13 éves testvérét is megpróbálta behálózni.

Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
Mint mondta, szinte teljesen ellene fordította a fiát, miután korrepetálásra hivatkozva arra kényszerítette, hogy több időt töltsön vele, mint a családjával.
Így az is előfordult, hogy az anya csak magán Kristófon keresztül tudott kommunikálnia gyermekével.
Mobiltelefont is ajándékozott neki, azon tartotta a kapcsolatot vele, az édesanya szerint a fiúnak állandóan magánál kellett tartania, mert a férfi folyamatosan üzeneteket küldött neki.
Az édesanyja gyanakodni kezdett, és végül rendőrséghez fordult.
A rendőrök két héten keresztül tartották megfigyelés alatt a férfit, amíg végül szombaton rajtaütöttek.
Az értesülések szerint Kristóf, akit három órán keresztül hallgattak ki, mielőtt 24 órára őrizetbe vették volna, nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését.
Kristóf, aki gyermekotthonokban nevelkedett, a beszámolók szerint számos nemzetközi és romániai elismerést kapott az oktatási rendszer megreformálásáért kifejtett tevékenysége miatt.

Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A sajtó jellemzése szerint
A férfi állítólag azt mondta, hogy semmire sem emlékszik, mivel nem volt öntudatánál, lévén alvajáró.
Ugyanakkor a hatóságok nem fogadták el ezt a védekezést, mivel ennek az ellenkezőjét alátámasztó bizonyítékokkal rendelkeztek.
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
szóljon hozzá!