
Fotó: Facebook/Kristóf Lajos
Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen – ismerte el a bukaresti a rendőrség.
2024. július 23., 10:332024. július 23., 10:33
2024. július 23., 13:242024. július 23., 13:24
Mint kiderült, a fiú édesanyja korábban három ízben is feljelentést tett.
A hatóságok hétfőn közölték, hogy a korábbi feljelentések nyomán nyomozást indítottak az ügyben, és a vizsgálat időtartama alatt a fiút Bukarest 6. kerülete gyermekvédelmi hatóságának gondjaira bízták, és a hatóság egyik otthonában tartózkodott.
Azt végül a legutóbbi feljelentés nyomán indították újra, miután a fiút hazaengedték a családjához.
Ekkor már felmerült az alapos gyanú, hogy a vádak igazak, ennek nyomán, több hetes megfigyelés után ütöttek rajta a rendőrök szombaton a férfin, akit őrizetbe vettek, majd vasárnap este előzetes letartóztatásba helyezték.
Egyébként Kristóf bukaresti otthonában hétfőn házkutatást tartott a rendőrség.
Ügyészségi források szerint egyébként Kristóf a kihallgatása során megpróbált kibújni a felelősség alól, miután a rendőrök tetten érték a kiskorú megrontása közben, így a tény nehezen tagadható.
A férfi állítólag azt mondta, hogy semmire sem emlékszik, mivel nem volt öntudatánál, lévén alvajáró.
Ugyanakkor a hatóságok nem fogadták el ezt a védekezést, mivel ennek az ellenkezőjét alátámasztó bizonyítékokkal rendelkezik.
Kibújna a felelősség alól. Kristóf Lajos azzal védekezik, hogy nem volt öntudatánál, amikor a bűncselekményt elkövette
Fotó: Videófelvétel
Mint arról beszámoltunk, a rendőrség közleménye szerint
A gyanúsítottat őrizetbe vették, a fiút az édesanyja gondjaira bízták.
Az akcióban szerepet kapott a rendőrség különleges műveleti osztálya is, amely megfigyelés alatt tartotta a férfit.

Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A bukaresti sajtó értesülése szerint a gyanúsított nem más, mint a „zsenik edzőjeként” emlegetett Kristóf Lajos – aki a közösségi oldalain romános változatban, Lajos Kristofkét szerepel –, akit a pedagógia forradalmi megújítójaként ünnepeltek eddig Romániában.
A 14 éves fiú édesanyja a román közszolgálati televíziónak elmondta, hogy már jó ideje gyanakodott, hogy valami nincs rendben.
Mint mondta, szinte teljesen ellene fordította a fiát, miután korrepetálásra hivatkozva arra kényszerítette, hogy több időt töltsön vele, mint a családjával.
Így az is előfordult, hogy az anya csal magán Kristófon keresztül tudott kommunikálnia gyermekével.
Mobiltelefont is ajándékozott neki, azon tartotta a kapcsolatot vele, az édesanya szerint a fiúnak állandóan magánál kellett tartania, mert a férfi folyamatosan üzeneteket küldött neki.
Az édesanyja gyanakodni kezdett, és végül rendőrséghez fordult.
A rendőrök két héten keresztül tartották megfigyelés alatt a férfit, amíg végül szombaton rajtaütöttek.
A sajtó jellemzése szerint az oktatás reformja mellett a különleges képességű gyerekek mentorálásában is élen járt.
Kristóf önmagát topmentorként, drámaíróként, íróként és tanárként jellemzi.
A sajtó az életrajzában arról írt, hogy embertelen bánásmódot kellett elszenvednie a kommunista árvaházakban, bántalmazták, sokszor megbüntették, hidegtől és éhségtől szenvedett.
Az oktatási szakemberként ünnepelt Kristóf által alapított magániskola ugyanakkor nem szerepel az akkreditált intézmények között.
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
szóljon hozzá!