2011. február 04., 14:422011. február 04., 14:42
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) január elején hozta létre a Jobbközép Szövetséget (ACD), amely nyomán a két párt közös parlamenti frakciót alapított az új szövetség neve alatt a román törvényhozói testületben. Eddig kérdéses volt, hogy csatlakozik-e hozzájuk a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek mérlegelnie kellett: származik-e politikai haszna az esetleges szövetkezésből, vagy éppen ellenkezőleg, többet veszít a réven, mint a vámon.
A szociáldemokraták végül minden jel szerint úgy döntöttek, hogy tető alá hozzák a nagy ellenzéki szövetséget, amely a román sajtó értesülései szerint a Szociál-liberális Szövetség (Uniunea Social-Liberala) nevet viseli majd.
Liviu Dragnea, a PSD főtitkára kijelentette, hogy a szövetség működéséről szóló legutóbbi tárgyaláson a végső részleteket is tisztázták, így abban is megállapodtak, hogy Bukarestben közös főpolgármester-jelöltet állítanak, ami korábban vita tárgyát képezte a felek között.
Crin Antonescu, a PNL elnöke szerint Romániában a rendszerváltás óta példa nélkül állónak számít egy ilyen széles körű, jobb- és baloldali pártokat egyaránt tömörítő koalíció megalakulása. A PNL ugyanis jobboldali, a PSD pedig baloldalinak vallja magát, a két párt alapvető gazdaságpolitikai és társadalmi kérdésekben eddig rendszerint különböző nézeteket vallott, más-más megoldást kínált. Egyes bukaresti elemzők ezért fenntartásokkal fogadják a két párt együttműködését, kételkedve annak hosszú távú sikerében. Bukaresti megfigyelők szerint a két párt legfőbb összetartó erejét az a közös cél biztosítja, hogy elérjék Traian Basescu államfő leváltását és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) hatalomból való eltávolítását.
A szövetség hivatalos megalakulásához még formai követelményeknek is teljesülniük kell, hiszen a szociáldemokraták legfőbb országos vezető testületének is jóvá kell hagynia a felek közötti együttműködési megállapodást. A tervek szerint ezt követően már szombaton hivatalosan is aláírják a pártok vezetői az új politikai szövetség megalakulásáról szóló egyezményt.
Az Agerpres hírügynökség pénteki értesülései szerint a szövetség két társelnöke Victor Ponta szociáldemokrata és Crin Antonescu liberális pártelnök lesz. A szövetség közös jelölteket indít majd a jövő évben esedékes helyhatósági és parlamenti választásokon egyaránt.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.