2011. október 20., 07:592011. október 20., 07:59
Részleteket Fekete-Szabó nem kívánt elárulni. Fekete-Szabó azt azzal indokolta, hogy a koalíciós partnerrel arról állapodtak meg, hogy előbb mindkét alakulat megvizsgálja, melyik változat lenne a legjobb számára, majd hétfőn újra összeülnek tárgyalni, és akár az is elképzelhető, hogy megállapodnak, és döntés születhet a választási törvény módosításáról. Magánvéleményként ugyanakkor hozzátette: nem biztos, hogy hétfőn sikerül megállapodni. Mint elmondta, még ki kell dolgozni, hogy pontosan hány választókerület lesz, és hogy összesen hány képviselői és szenátori mandátumról dönthetnek a választópolgárok.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese az MTI-nek arról beszélt, akár áttörésnek is lehet nevezni a tárgyalásokat, ám hangsúlyozta, hogy „az ördög a részletekben rejlik”. Kifejtette, hogy egyszerre több kérdésről egyeztetnek, hiszen a választási rendszer mellett a választások időpontja is része lesz egy esetleges megállapodásnak, akárcsak a parlament jövőbeni létszáma is. A felek között az képezi a fő nézeteltérést, hogy míg a PDL tiszta egyéni választókerületes rendszert akar, a magyar szervezet ragaszkodik ahhoz, hogy az arányosság elvét is vegyék figyelembe, és ezért vegyes választási rendszert javasolt. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden a román közszolgálati televízióban azonban már jelezte, hogy felmerült egy olyan változat, amely hasonlít a jelenlegi választási rendszerhez, vagyis kizárólag egyéni választókerületekben lehet mandátumokat nyerni, de azok elosztásánál figyelembe veszik az arányosság elvét úgy, hogy egyes második és harmadik helyezett jelöltek is bejutnak a törvényhozásba. Kelemen jelezte, hogy az RMDSZ hajlandó tárgyalni erről a változatról.
A kormánykoalíciót alkotó pártok emellett egyetértenek abban is, hogy a jövő év őszén összevonva, vagyis egy időben szervezzék meg az önkormányzati és a parlamenti választásokat. Az RMDSZ azonban csak a számára megfelelő választási rendszer biztosításával hajlandó elfogadni a két politikai megmérettetés összevonását, amit a PDL szorgalmazott. A tárgyalásoknak azért képezi részét a román parlament létszáma is, mert 2009-ben Traian Băsescu államfő által kiírt érvényes és eredményes népszavazáson a lakosság egyetértett azzal, hogy a parlament maximum 300 tagú legyen a jelenlegi 470 fős testület helyett. Az RMDSZ ezzel a javaslattal azért nem ért egyet, mert a törvényhozói létszámcsökkentés jelentős mértékben csökkentené a romániai magyarság parlamenti érdekképviseletének erejét.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.