
Fotó: Barabás Ákos
Időszerűtlennek nevezte a román büntetőjog tervezett módosításait Hans Klemm bukaresti amerikai nagykövet, aki szerint országa ellenez bármiféle olyan igazságszolgáltatással kapcsolatos intézkedést, amely gyengíti a jogállamiságot.
2017. január 19., 18:522017. január 19., 18:52
2017. január 19., 20:162017. január 19., 20:16
Az amerikai diplomatával a bukaresti News.ro hírügynökség közölt interjút. Klemm kifejtette, hazája továbbra is teljes mellszélességgel támogatja Klaus Johannis államelnöknek és a román igazságszolgáltatási intézményeknek a jogállamiság erősítésére irányuló törekvéseit.
A Sorin Grindeanu vezette kormány szerdán sürgősségi rendeletekkel, előzetes társadalmi vita nélkül készült életbe léptetni egy közkegyelmi tervezetet és a büntető törvénykönyv módosítását, amit az akadályozott meg, hogy Klaus Johannis államfő előzetes bejelentés nélkül megjelent a kabinet ülésén. A nagykövet kifejtette, Románia rendkívüli eredményeket ért el a korrupcióellenes harcban, s ebben kiemelt szerepet játszott a hivatali visszaélésre vonatkozó büntetőjogi előírások alkalmazása. Rámutatott, bármely olyan törvénykezdeményezés, amely gyengíti a jogállamiságot, pártpreferenciától függetlenül kedvezőtlenül érint minden román állampolgárt.
A diplomata emlékeztetett, hogy az amerikai-román stratégiai partnerség, valamint Románia NATO- és EU-tagsága közös értékeken alapul, amelyek között egyebek mellett a jogállamiság melletti elköteleződés is szerepel. „Időszerűtlen bármely olyan intézkedés, amely Romániában a jogállamiságot gyengíti, és elvárjuk, hogy valamennyi román intézmény erősítse a korrupcióellenes harcot\" – mondta a nagykövet. A diplomata leszögezte, hogy az Egyesült Államok határozottan támogatja Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyészt is.
Romániában a szociálliberális kormányoldal közkegyelmet hirdetne az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének, mégpedig azzal az indoklással, hogy így enyhíteni lehet a börtönök túlzsúfoltságát. A jobboldal szerint a szociálliberális kormánytöbbség a büntetőjog módosításával készül mentőövet dobni korrupcióval gyanúsított, bűnvádi eljárás alatt lévő politikusainak.
A kormány zöld jelzést adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.
Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.
A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.
A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
szóljon hozzá!