
Romániának fel kell készülnie arra, hogy amennyiben a NATO-erők átcsoportosításának „haszonélvezője” lesz, akkor területén a kémek tevékenysége is meg fog élénkülni – jelentette ki Traian Băsescu államfő szerdán a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székházában, miután részt vett a szolgálat éves mérlegének bemutatásán.
2014. március 26., 20:352014. március 26., 20:35
Băsescu úgy vélekedett: a román hírszerzésnek alkalmazkodnia kell a térségben kialakult új helyzethez, tekintettel arra, hogy mind a rakétapajzs már épülő bázisa, mind pedig az esetleg kialakítandó további támaszpontok „vonzóak” lesznek a kémek számára.
George Maior, a SRI igazgatója beszámolt arról, hogy a szolgálat tavaly több mint kilencezer, a nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztető jelentést küldött a hatóságoknak. Az igazgató közölte: a korrupció, adócsalás, szervezett bűnözés leleplezése és kémelhárítás mellett a SRI az „etnikai jellegű szélsőséges tevékenységekről” is jelentéseket készített a döntéshozók számára.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!