Hirdetés

Szilágyi Zsolt: Erdély-központú politika kell

A tét az: lesz-e az Erdély-központú politikának képviselete az államfő-választási kampányban – jelentette ki kedden Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje Bukarestben annak apropóján, hogy leadta a Központi Választási Irodában (BEC) a jelöltségét támogató aláírásokat.

Balogh Levente

2014. szeptember 23., 17:322014. szeptember 23., 17:32

2014. szeptember 23., 19:382014. szeptember 23., 19:38

Szilágyinak összesen 217 369 támogatói szignót sikerült összegyűjtenie – ahhoz, hogy jelöltként regisztráljanak valakit, 200 ezer szükséges.

Szilágyi kifejtette: az EMNP és jelöltje az egyetlen regionális és regionalista jelölt, célja az, hogy tudatosan és programszerűen képviselje Erdély érdekeit. Példaként a tíz éve elkezdett, de máig befejezetlen észak-erdélyi autópálya és a brassói repülőtér megépítésének ügyét hozta fel, amelyeket a bukaresti kormányok elhanyagoltak.

„Az erdélyiek sokkal jobban menedzselnék a saját infrastrukturális ügyeiket is, mint a központ” – hangoztatta az EMNP jelöltje. Rámutatott: a párt programja a korszerű európai regionalizmuson és föderalizmuson alapszik, 25 éve küzdenek azon autonómiaformák megvalósításáért, amelyek már bizonyították az életképességüket.

Szilágyi a Krónikának nyilatkozva rámutatott: a romániai magyarság máris nyert, hiszen a két magyar jelöltnek közel 500 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie, vagyis máris többen megmozdultak, mint a legutóbbi államfőválasztásokon. (Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje hétfőn 270 ezer aláírást adott le).

„Célunk beindítani a párbeszédet a románokkal és a romániai politikummal. Ha a magyarok nyernek, Erdély is nyer, ha Erdély nyer, Románia nyer, ha pedig Románia nyer, azzal Európa is nyer” – mondta Szilágyi, kifejtve: a románokkal közösen akarnak építkezni. Elmondta: számos román írta alá támogatói ívét, mivel az EMNP az egyetlen párt, amely a történelmi régiókért küzd.

Egyébként kedden, a jelentkezési határidő utolsó napján adta le a támogatói aláírásokat Teodor Meleşcanu és Corneliu Vadim Tudor, és estére várták Gheorghe Funart, akivel Vadim a szélsőségesen magyarellenes Nagy-Románia Párt (PRM) elnöki tisztségéért pereskedik. Mint arról beszámoltunk, Meleşcanu nagy meglepetésre hétfőn mondott le a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) éléről annak érdekében, hogy induljon az államfőválasztáson.

Meleşcanu, aki szerint döntése „az érettség jele a hazának szentel élet után,” közel 400 ezer támogatói aláírást adott le. A SIE eddigi vezetője az eddig ismeretlen Társadalmi Igazságosság Pártja jelöltjeként indul. Megjegyezte: a párt és néhány civil szervezet – például a Demokrácia a Jog Által Alapítvány – csupán támogatja, ő független jelöltként száll harcba.

Közölte: azt a mintegy 40 százaléknyi polgárt kívánja megszóljtani, akik eddig távol maradtak a szavazásoktól, és a normalitás állapotát hoznak vissza, amikor az állami intézmények úgy működnek, ahogy kell, és az államfő is a törvények szellemében működik együtt a többi intézménnyel.  

Mint kiderült, az aláírásokat a Mircea Dogaru tartalékos ezredes vezette tartalékos katonák szakszervezete gyűjtötte össze a számára. Dogaru szerint a szervezetet „civil szervezetek”, illetve a Meleşcanut is indító, általa baloldaliként meghatározott párt kérte fel, hogy gyűjtsön aláírásokat a volt nemzeti liberális párti SIE-vezető, illetve Gheorghe Funar PRM-elnök számára.

Meleşcanu 2012 óta állt a SIE élén, ekkor jelölte őt a PNL a miniszterelnökké kinevezett Mihai Răzvan Ungureanu helyére. Lemondása után ideiglenesen Silviu Predoiu tábornok vezeti az intézményt.

Eközben Victor Ponta miniszterelnök úgy vélekedett: Meleşcanu utódját nem Traian Băsescu decemberben leköszönő eddigi, hanem a novemberben megválasztott új elnöknek kellene megválasztania, mivel szerinte Băsescu már nem rendelkezik legitimitással. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés