Hirdetés

Adrian Năstase ismét PSD-elnök kíván lenni

Nem lebegteti tovább Adrian Năstase, hogy indul-e a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéért a 20-án megtartandó rendkívüli kongresszuson: a párt országos tanácsának csütörtöki ülésén bejelentette, harcba száll a vezetői posztért.

Balogh Levente

2010. február 04., 16:182010. február 04., 16:18

A PSD volt elnöke és kormányfője, jelenlegi országos választmányi elnöke leszögezte: a bizonytalanság időszakának vége, ezért fontos megszabni a párt számára az új irányt, megérteni, mi volt rossz az elmúlt időszakban és tudatosítani, hogy a pártra rendkívüli nyomást gyakorol Traian Băsescu államfő, aki „csivava-PSD-t akar, én azonban dobermann-PSD-akarok, amely megvédi a demokráciát”. Năstase szerint elérkezett az idő, hogy a távirányított demokráciát felváltsa a valós demokrácia.

Az ülésen egyébként Năstase potenciálisan legjelentősebb ellenfele, Mircea Geoană pártelnök kampánybeszédszerű szónoklatban kért bocsánatot mindazoktól, akiknek csalódást okoztak a párt által az ő elnöksége idején elszenvedett kudarcok. Itt többek között a Sorin Ovidiu Vântu üzletembernél a választások előtt néhány nappal tett látogatását is megemlítette. Mint ismeretes, sokak szerint a Traian Băsescu által az ellenzéket pénzelő mogulok közé sorolt üzletembernél tett látogatás volt az egyik közvetlen oka Geoană államfőválasztáson elszenvedett vereségének. Geoană elismerte felelősségét, úgy vélte ugyanakkor, hogy a csalódás pillanataiban nem kollegiális eljárás a vezetőket feláldozni. Közölte, célja az volt, hogy a PSD-t korszerű szociáldemokrata párttá alakítsa.

Az ülést megelőzően egyébként Miron Mitrea, a Geoanát régóta hevesen bíráló, a pártelnöki tisztségre szintén bejelentkezett szenátor is kampányolt. Cristian Diaconescu volt külügyminiszter szintén megerősítette indulási szándékát.

Viorel Cataramának a PNL elnöki széke kell
Viorel Cataramă csütörtökön bejelentette: indulni kíván a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéért a párt hamarosan esedékes rendkívüli kongresszusán Crin Antonescu jelenlegi pártvezetővel szemben. Cataramă közölte, célja, hogy jobboldali koalíciót kötve együtt kormányozzanak a Demokrata-Liberális Párttal.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés