Hirdetés

Adót csaltak Klaus Johannisék? – Ponta szerint nem

Nem várt pártfogóra talált Victor Ponta miniszterelnök személyében Klaus Johannis államfő, akit adócsalással gyanúsított meg egy oknyomozó portál. Az elnöki hivatal által kibocsátott cáfolatot követően a kormányfő is légből kapottaknak nevezte a napokban megjelent tényfeltáró anyagot.

Rostás Szabolcs

2015. augusztus 26., 13:392015. augusztus 26., 13:39

2015. augusztus 26., 19:592015. augusztus 26., 19:59

A bukaresti Rise Project cikkében azt állította, hogy tavaly novemberi megválasztását megelőzően Klaus Johannis éveken keresztül eltitkolta a nagyszebeni ingatalanai bérbeadásából befolyt jövedelme egy részét.

Az oknyomozó portál 2004-ig visszamenőleg átvizsgálta Nagyszeben volt polgármesterének vagyonnyilatkozatait, és összehasonlította az azokban feltüntetett lakbéreket a megyei cégbíróság által rendelkezésére bocsátott bérleti szerződésekkel. Klaus és pedagógusként dolgozó felesége, Carmen Johannis ingatlanbérbeadásból származó jövedelmének jelentős része két szebeni ingatlan kiadásából származik, amelyből vagyonnyilatkozatuk tanúsága szerint 2004 és 2007 között 35 ezer euró folyt be a családi kasszába.

A Rise Project újságírói szerint azonban a bérleti szerződések arról árulkodnak, hogy a valós bevétel eléri a 150 ezer eurót. A cikk szerint az is gyanús, hogy Johannis polgármesterként több évben is azonos bérleti díjakat tüntetett fel lejben a vagyonbevallásában, miközben a szerződéseket valutában kötötték, azok árfolyama pedig ingadozott. (Tavaly az elnök 50 ezer eurós jövedelemre tett szert a két ingatlan bérbeadásából).

Ráadásul a bukaresti oknyomozó portál nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az államfő jövedelmének jelentős részét adó egyik, a Raiffeisen Banknak bérbe adott ingatlant a Johannis-házaspár okirathamisítással szerezte, amelyet egy emiatt már elítélt, alsóporumbáki önkormányzati jegyző követett el, de a dokumentum alapján Johanniséknak ítélt ház tulajdonjogát a bíróság nem változtatta meg.

Az ankétra reagálva a Cotroceni-palota közleményt bocsátott ki, amelyben leszögeszik: Klaus Johannis valamennyi, ingatlanok bérbe adásából származó jövedelmét hiánytalanul feltüntette 2004 óta évente közzétett vagyonnyilatkozataiban. Az elnöki hivatal közölte azt is, hogy az államfő minden egyes jövedelme után maradéktalanul adózott is, a továbbiakban pedig minden alapot nélkülöző spekulációnak nevezi a Rise Project cikkében szereplő megállapításokat.

Johannis védelmére kelt az ügyben Victor Ponta, aki kedd este posztolt Facebook-bejegyzésében hírlapi kacsának nevezte az államfő terhére felrótt vádakat. Kiderült azonban, hogy a kormányfő az ellene zajló bűnvádi eljárás kapcsán, önmaga „tisztára mosása\" érdekében ad igazat az államfőnek.

„Félretéve mindenféle politikai nézeteltérést, jogászként kijelenthetem, hogy ezek az állítások összefércelt spekulációk és feltételezések, amelyek nem tüntetnek fel semmiféle konkrét bizonyítékot. Pont\" – fogalmazott közösségi oldalán a miniszterelnök. Szerinte a történtek nyomán várhatóan az államfő is belátja, hogy „elhamarkodottan\" követelte a lemondását júniusban, amikor a nyomozó hatóság azzal gyanúsította meg, hogy ügyvédként elmulasztott adót fizetni 12 ezer eurós ügyvédi honoráriuma után.

Mint ismeretes, Pontát többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyészség szerint a bűncselekményeket 2007-2008-ban, ügyvédi tevékenysége idején követte el a szociáldemokrata politikus, amikor párttársa, a szintén korrupcióval gyanúsított Dan Şova szenátor ügyvédi irodájával állt üzleti kapcsolatban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés