Hirdetés

A PNL tárgyalna a PDL-vel a kormányalakításról

Árnyalta hétfőn álláspontját a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely korábban még a miniszterelnöki tisztség átengedéséhez kötötte a jelenleg ügyvezető kabinetként, kisebbségben kormányzó Demokrata-Liberális-Párttal (PDL) való együttműködést. A PNL központi vezetése hétfői ülésén felhatalmazta a párt elnökségét, hogy bármely politikai erővel tárgyalást kezdeményezzen egy életképes kormánytöbbség kialakításáról. A liberális pártvezetés Crin Antonescut jelölte a miniszterelnöki tisztségbe, de hajlandók egy független kormányfőt is elfogadni. Emil Boc PDL-elnök korábban leszögezte: a kormányfői tisztségről nem tárgyalnak, a miniszterelnököt a PDL-nek kell adnia.

Balogh Levente

2009. december 14., 16:192009. december 14., 16:19

A liberálisok vezetőségének hétfői ülésén született döntés után Crin Antonescu pártelnök elmondta: a PNL akkor hajlandó kormányra lépni, ha az új kabinetet vagy egy liberális, vagy pedig egy pártfüggetlen személy irányíthatja. A pártvezetés úgy döntött ha a PNL megkapja a kormányfői tisztséget, Crin Antonescu vezeti majd a kabinetet.

Emil Boc, a PDL elnöke, ügyvezető miniszterelnök ugyanakkor leszögezte: a párt továbbra is ragaszkodik a miniszterelnöki tisztséghez – ezt hétfőn a párt vezetése is megerősítette, azzal egyetemben, hogy jobboldali, PDL–PNL–RMDSZ–kormányt szeretnének  –, arról pedig amúgy is az államfő dönt, hogy kit kér fel kormányalakításra.

Boc közölte, a PNL-t „várják, de nem, hívják” a kormányba, ezért azt szeretnék, ha a liberálisok a választások eredményének alkománybírósági vizsgálatát követően világos választ adnának. A PDL elnöke elmondta, szeretnének erős, 280-290 fős parlamenti többséget kialakítani, vagyis a cél nem csupán az, hogy a kormány átcsússzon a parlamenti szavazáson, hanem az, hogy 2010-ben erős koalíció irányítsa az országot.

Mint arról beszámoltunk, ebben a koalícióban várhatóan részt vesz az RMDSZ is, miután a hétvégén Markó Béla szövetségi elnök ebben a témában egyeztetett Boc-kal. Az RMDSZ mellett a 18 tagú nemzeti kisebbségi frakció és a független honatyák is támogatnák a kormányt, amelynek támogatására a PDL most a PNL-t is szeretné megnyerni. Egyes források szerint a kormányban az RMDSZ 2-3 tárcára számíthat, a miniszteri posztokon kívül államtitkári tisztségeket, a központi államapparátusban pedig egyéb funkciókat is kaphat. Az Evenimetul Zilei című bukaresti napilap által idézett források szerint a szövetség a regionális fejlesztési és a környezetvédelmi minisztériumot kaphatja meg, és a miniszterelnök-helyettesi tisztség is az RMDSZ-é lehet. Korábban az RMDSZ politikusai már vezették ezeket a szaktárcákat. A lap szerint amennyiben csak a PD-L és az RMDSZ alkotja a koalíciót, a miniszterelnöki tisztség várományosa ismét Emil Boc lesz, akinek a kisebbségi kabinetje október közepén megbukott a parlamentben. Ennek kapcsán Radu Berceanu ügyvivő közlekedési miniszter elmondta: a jövendő kormányban mindegyik párt képviselői számának arányában juthat majd tárcákhoz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés