2008. december 08., 13:002008. december 08., 13:00
A tárgyalásokat követően mind Emil Boc, mind Markó Béla RMDSZ-elnök közölte, a két alakulat programja összeegyeztethető. Amennyiben sem a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), sem a Szociáldemokrata Párttal (PSD) nem sikerül koalíciós megállapodást kötni, a PDL hajlandó kisebbségi kormányt is alaktani az RMDSZ részvételével. Boc kifejtette: a közös programpontok között szerepel az egységes adókulcs megtartása, az újrabefektetett tőke adójának eltörlése, valamint az intézmények és a költségvetés decentralizációja. Egyúttal új munkahelyek teremtését és a közigazgatás reformját is szükségesnek tartja mindkét alakulat. Az ellentétekről azt mondta, azok csupán árnyalatnyiak. Boc közölte, a mai nap folyamán kielemzik a lehetőségeket, és vélhetően döntést is hoznak arról, kivel lépnek koalícióra.
Markó Béla közölte, az RMDSZ hajlandó akár kisebbségi kormányt is alakítani a PDL-vel, ugyanakkor stabil parlamenti többség kialakítását nevezte szükségesnek. Mint közölte, a Szövetségi Állandó Tanács hétfőn egy órakor összeülő értekezletén a PDL-vel való tárgyalások folytatására és a közös kormányalakításra tesz javaslatot. Markó Béla ismét a PDL-PNL-RMDSZ koalíció mellett érvelt.
Mint kifejtette, mind a PDL, mind az RMDSZ érdekelt egy olyan országos program beindításában, amely az ingatlanok hőszigetelését célozza. Emlékeztetett, a programnak mintegy 90 ezer tömbházra kellene kiterjednie. “A program két jelenős eredményt is hoz majd: először is csökken a közműdíjszámlák összege, másodsorban pedig az az összeg, amelyet jelenleg a fűtőanyag árának 45 százalékos támogatására fordítunk, így gyakorlatilag elvész, a rehabilitációs nyomán láthatóvá válik” – mutatott rá Boc.
Hétfőn ül össze egyébként a PSD vezetése is, az ülésen arról döntenek, hogy az alakulat ellenzékben maradjon, vagy részt vegyen valamilyen kormánykoalícióban.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).