Hirdetés

A PDL a Guşă-szobor mellett?

Újabb Tőkés László-kezdeményezést akadályozott meg az Európai Néppárton (EPP) belül a Demokrata-Liberális Párt (PDL) – tudatta csütörtökön közleményben a romániai magyar európai parlamenti képviselő. A jobboldali alakulat bonni tisztújító konferenciáján a román néppárti frakció vezetője, a PDL képiselője, Marian-Jean Marinescu meghiúsította, hogy az EPP határozatban marasztalja el Romániát, amiért szobrot akarnak állítani szülőfalujában, Scorniceşti-en Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátornak, illetve Marosvásárhelyen Ştefan Guşă tábornoknak, aki 1989 decemberében a tömegbe lövetett Temesváron.

Krónika

2009. december 11., 09:352009. december 11., 09:35

Az RMDSZ színeiben EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés László kezdeményezése egy szlovén képviselőtársa, Milan Zver javaslatához kapcsolódott, aki arról tájékoztatta a kongresszus résztvevőit, hogy a szlovén államfő állami kitüntetésben részesítette a volt kommunista nómenklatúra egyik tagját.

Ennek nyomán a volt kommunista blokk EU-hoz csatlakozott országainak EP-képviselői közül többen csatlakoztak egy olyan határozati javaslathoz, amelyben az EPP – az Európai Parlament tavaly év végi, a kommunizmus bűneit elítélő határozatát erősítve, a kommunista múlt továbbélését megakadályozandó – elítéli a kommunista önkényuralmi jelvények újbóli használatát, és a kommunista diktátorok emléke előtt való hódolást.

Tőkés László javaslatára a határozattervezet eredetileg a Scorniceşti-ben felállítandó Ceauşescu-szobor és a marosvásárhelyi Guşă-szobor felállításának tervét is elítélte volna. Tőkés ugyanakkor már Bukarestben értesült arról, hogy Marian-Jean Marinescu döntése nyomán a szövegből kiiktatták a szobrok ellen tiltakozó bekezdést.

Tőkés László ezért levélben fordult Wilfried Martenshez, az Európai Néppárt újraválasztott elnökéhez, illetve Joseph Daul néppárti frakcióvezetőhöz. „Természetszerűleg vetődik fel a kérdés: Marinescu úr ekképpen kívánja támogatni a diktátor és tábornoka kultuszát?” – áll a levélben. „Félreérthetetlen magyarellenes provokációként kell tekintenünk a Guşă-szobor felállítására, és aggodalmunknak adunk hangot, hogy ismét magyarellenes agressziót szít a szobor felállításának ügye” – figyelmeztet a volt egyházfő.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kéri a Néppárt vezetőit, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel tegyenek lépéseket a román néppárti delegációnál és a nemrégiben újraválasztott Traian Băsescu elnöknél, hogy a két véreskezű kommunista vezetőnek ne állíthassanak szobrot. A lapunk által telefonon elért Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke pontosítani kívánta az EPP kongresszusán kialakult helyzetet.

Mint mondotta, a bizottsági ülésen valóban felmerült mind a Ceauşescu-, mind a Guşă-szobor felállításának elítélési lehetősége, azonban a jelenlévő tagok arról döntöttek, hogy egyetlen nevet sem emelnek ki, hanem általánosan minden, a múlt rendszerre emlékeztető jelképre utalnak. „Végül egy általános nyilatkozat született, amit a plénum el is fogadott” – tette hozzá. Kérdésünkre, hogy egy nyilatkozat elfogadása mennyit nyomhat a latban, amikor a Guşă-szobor felállításának megakadályozásáról van szó, Borbély úgy vélte, hogy hivatkozási alapnak jól szolgálhat.

„Ezt az elvi határozatot nem egy uniós intézmény hozta, hanem egy párt, amely azonban mégiscsak az Európai Parlament legnagyobb politikai alakulata. Ezt pedig nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni” – hangsúlyozta Borbély.

Az EPP bonni kongresszusán egyébként újraválasztották a belga Wilfried Martenst az alakulat elnökévé, illetve Orbán Viktort a párt alelnökévé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés