Hirdetés

A parlamentben „szentesítették” a Johannis-párti koalíciót

•  Fotó: Ilusztráció

Fotó: Ilusztráció

Elfogadta kedden a parlament az ellenzék politikai nyilatkozatát, amelyben a szociáldemokrata-konzervatív szövetség, a liberálisok, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői kinyilvánítják támogatásukat Klaus Johannis iránt.

Krónika

2009. október 21., 14:002009. október 21., 14:00

A szokatlan nyilatkozatnak nincs jogi értéke, célja a kezdeményezők szándéka szerint az, hogy hivatalossá tegye az új többséget a parlamentben. Traian Băsescu elnök nem ismeri el az ellenzéki szövetséget, szerinte a pártkoalíciókat a törvényszéken kell bejegyeztetni. A parlament arról is döntött, hogy nem támogatja az államfő népszavazási kezdeményezését.

A képviselőház és a szenátus együttes ülésén 252 támogató és két ellenszavazattal fogadták el az ellenzék politikai nyilatkozatát. A dokumentumban a PSD-PC, a PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója megállapítja, hogy a parlamentben új, átlátható többség jött létre, amely támogatja Klaus Johannis nagyszebeni polgármester kormányfővé való kinevezését.

A nyilatkozat szerint jelenleg csakis egy független kormányfő vezette szakértői kormány jelenthet kiutat, és azt követeli az álalmfőtől, vonja vissza jelöltjének megbizatását, mivel az nem rendelkezik politikai támogatással. „Lucian Croitoru kijelölt miniszterelnök képtelen parlamenti többséget kialakítani, így az ő jelöltségének fenntartása a válság mélyülését és a krízis gazdasági és szociális következményeinek súlyosbodását eredményezi” – áll a közleményben. A nyilatkozat felolvasásakor az államfőt támogató Demokrata-Liberális Párt (PDL) honatyái kivonultak az ülésteremből.

A szavazást követően Klaus Johannis köszönetet mondott a támogatásért, és üdvözölte az általa újdonságként jellemzett helyzetet, azt, hogy a parlament a politikai élet passzív szereplőjéből aktívvá vált.

Băsescu: az ellenzéki koalíció jegyeztesse be magát a törvényszéken

Traian Băsescu államfő ugyanakkor továbbra is hajthatatlan: nem fogadja el a többségi döntést, sőt úgy nyilatkozott: az ellenzéki szövetséggel csak akkor hajlandó tárgyalni, ha az előbb bejegyezteti magát a törvényszéken választási szövetségként, de még ez esetben is csak a 2012-es választások után. A párttörvény ugyanakkor az államfő követelésével ellentétben nem kéri a koalíciók bírósági bejegyeztetését. Csupán annyit szögez le, hogy amennyiben egyetlen párt sem rendelkezik abszolút többséggel, koalíciós szerződéseket köthetnek a többség és a kormányzás biztosítása érdekében, az együttműködési szabályzatnak pedig csak a kormányzati tevékenységre és a parlamenti támogatásra kell kitérnie.

Nem támogatják az államfő népszavazási kezdeményezését

A politikai nyilatkozat elfogadása előtt a plénum negatívan véleményezte az államfő kezdeményezését arra vonatkozóan, hogy az elnökválasztás első fordulójának napján a választópolgárok népszavazáson döntsenek a törvényhozás egykamarássá tételéről.

Mint arról beszámoltunk, az államfő korábban levélben fordult a parlamenthez, azzal a kéréssel, hogy mondjon véleményt a parlament létszámának csökkentésére vonatkozó népszavazásról. Traian Băsescu szerint a költségcsökkentés érdekében a törvényhozást egykamarássá kellene alakítani, a képviselők számát pedig 300-ra kell csökkenteni. Az ellenzék már akkor azzal vádolta meg az elnököt, hogy a demagóg lépéssel csupán azokat kívánja mozgósítani, akik amúgy nem mennének el voksolni az elnökválasztáson. A két ház jogi bizottságai már múlt héten negatívan véleményezték a felvetést, arra hivatkozva, hogy az alkotmánybíróság korábban megsemmisítette a népszavazásokról szóló törvény több cikkelyét, és mivel a parlament nem fogadott el helyettük újakat, amíg nincs hatályos törvény, nem lehet referendumot kiírni.

A két ház kedden a jogi szaktestületek ajánlásának megfelelően 223 nem szavazattal elvetette az elnöki tervet, annak megvalósítása mellett csupán 131 honatya szavazott. Az államfőhöz közel álló PDL nevében Ioan Oltean képviselő még a voksolás előtt bejelentette, hogy támogatják az elnöki kezdeményezést. Oltean szerint egyébként alaptalan volt a jogi bizottság kifogása, mivel a jogszabály hiányosságait pótolta a 103-as számú sürgősségi kormányrendelet, ám et az érvelést az ellenzék nem fogadta el. Oltean ugyanakkor közölte: a parlament negatív véleményezése nem akadályozza meg az államfőt a népszavazás kiírásában, amely amúgy sem vonja automatikusan maga után az alkotmány módosítását.

Băsescu a népszavazásról szóló negatív véleményezést is kommentálta. Véleménye szerint az ellenzék csupán azért buktatta meg az Emil Boc vezette kisebbségi PDL-kormányt, hogy megakadályozza az egykamarás parlamentről szóló népszavazást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés