2009. május 14., 13:482009. május 14., 13:48
Mintegy 2,4 millió román állampolgár kívánja végleg elhagyni az országot és külföldön letelepedni. ugyanennyien emigráltak Romániából az utóbbi tíz évben. A távozni készülőknek közel a fele 18 és 34 év közötti fiatal – derül ki egy csütörtökön ismertetett közvélemény-kutatásból, amelyet a CCSB társaság készített az Ifjúsági és Sportminisztérium megbízásából.
Az emigrálni kívánók 16 százalékát teszik ki Románia nagykorú lakosságának. Ezen belül négy százalék úgy nyilatkozott, véglegesen eldöntötte, hogy más országban folytatja életét. A mintegy egymillió távozni készülő fiatal leginkább Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban telepedne le.
A felmérésből az is kiderül, hogy megkérdezettek számára a legfontosabbak sorrendben az egészség, a család, az életszínvonal, az istenhit, a becsület és a család. A fiatalok körében a legfontosabb a siker, a szabadidő, az utazás, a saját kinézet, a szórakozás, a sport, a boldogság és a pénz.
Arra a kérdésre, hogy melyik a legfontosabb három dolog, amit az államnak biztosítania kellene a fiatalok számára, a 18-34 év közötti korosztály 69 százaléka a munkahelyteremtést, a lakások vagy telkek, illetve magas fizetések biztosítását nevezte meg.
A felmérés május 6 és 10 között készült 2004 személy megkérdezésével.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).