Hirdetés

A kormány a Spiru Haret ellen

Kormányrendelettel erősítette meg a Boc-kabinet a Spiru Haret-magánegyetem távoktatási központjainak felszámolásáról és 92 tanári állás megszüntetéséről szóló oktatási minisztériumi határozatot, miután a diplomagyárként elhíresült magán felsőoktatási intézmény még vasárnap közölte: nem hajlandó gyakorlatba ültetni a minisztériumi utasítást, mivel azt az egyetemi autonómia megsértésének tartja.

Balogh Levente

2009. augusztus 14., 09:252009. augusztus 14., 09:25

Mint arról beszámoltunk, az egyetemet azért marasztalta el a tárca, mivel kiderült, hogy olyan szakokon is szervezett államvizsgát, amelyek még nem is rendelkeznek akkreditációval. Mint azt Ecaterina Andronescu oktatási miniszter bejelentette, az első- és másodéves levelező tagozatos hallgatóknak más képzési formákra kell átiratkozniuk, ez összesen mintegy százezer diákot érint.

Egyúttal arra is kötelezik az egyetemet, hogy új rektort válasszon, a jelenlegi elöljárót, Aurelian Bondreát ugyanis már 2000 óta nem erősítette meg hivatalában az oktatási tárca. Leszögezik azt is, hogy az egyetemnek alá kell vetnie magát a felőoktatási hatóság vizsgálatának.

Közben kiderült, hogy az oktatási tárca vizsgálata fényt derített arra, hogyan zajlott a vizsgáztatás az egyetemen. A hallgatók interneten keresztül államvizsgáztak, így a jegyet a számítógép generálta.

Az egyetem vezetése szerint ez törvényes eljárás, hiszen a tanárok végül aláírták a naplókat. A világhálón keresztül történő vizsgáztatás lehetőséget biztosított arra, hogy egyszerre akár húszezer hallgató is leállamvizsgázhasson, függetlenül attól, hogy nappali vagy levelező tagozatos képzésben vettek részt. Hasonló módon zajlottak a félévi vizsgáztatások is.

PDL-s támadás Andronescu ellen

Heves támadást intézett csütörtökön a Demokrata-Liberális Párt Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, illetve az általa kidolgozott oktatási reformcsomag ellen. Sulfina Barbu képviselő szerint a PSD-s miniszter tervezete ellentétes a kormányprogrammal, mivel politikai irányítás alá akarja vonni az oktatási rendszert, diák- és tanárellenes, és kiiktatja a helyi önkormányzatokat az oktatási intézmények irányításából.

Barbu szerint Andronescunak távoznia kell tisztségéből, mivel a kormányprogrammal szembe menő tervezetet dolgozott ki. Mint ismeretes, a PDL kormányzati felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül fogadtatná el a reformot, ám a PSD ezt hevesen ellenzi.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés